> Gyurta Dániel aranyérmes 200 méter mellen - Gyárfás Tamás nyilatkozatával és a nap korábbi híreivel frissítve

Gyurta Dániel aranyérmes lett 200 méter mellen Helsinkiben, 2:06.58 perces országos csúccsal kiérdemelve a szám rövidpályás Európa-bajnoki címét!
A 2004-es olimpia ezüstérmese hatalmas adósságot törlesztett magával és a tőle a tehetsége alapján már eddig is jóval többet elvárókkal szemben vasárnap esti diadalával, amelyet hatalmas küzdelemben vívott ki. Féltávig a harmadik pozícióban úszott Gyurta, majd előbbre nyomult másodiknak, végül pedig pompás hajrában lengyel riválisát is megelőzve lett a kontinens legjobbja úgy, hogy másfél másodperccel megjavította délelőtt úszott 2:08.07-es országos csúcsát.
A döntő másik magyar résztvevője, Molnár Ákos nyolcadikként zárt 2:10.34 perccel.
KORÁBBAN:
Gyurta a régi - DÉLELŐTTI ÖSSZEFOGLALÓ
A helsinki rövidpályás úszó Európa-bajnokság zárónapjának 17:30 órakor induló befejező programjában, négy versenyszám döntőjében összesen hat magyar úszó fellépése kínál izgulni valót.
Az athéni olimpián 200 méteren ezüstérmes mellúszó, Gyurta Dániel bő két évvel ezelőtti harcos és felkészült énjét mutatta az utolsó nap délelőtti műsorában: a Jövő SC-II. kerület 17. életévét taposó versenyzője az előfutamban 2:08.07 perces országos csúccsal rukkolt ki, s a harmadik legjobb eredmény birtokosaként jutott be a szám késő délutáni döntőjébe.
Klubtársa, Molnár Ákos afféle szerencsés vesztesként - merthogy eredendően csak a kilencedik időt úszta 2:09.88-cal - szintén befurakodott a legjobb nyolc társaságába. Ezt annak a szabálynak köszönheti, hogy egy nemzetből a selejtezők után csak a két legeredményesebb folytathatja szereplését, így az előtte végzett harmadik ukrán úszó kénytelen-kelletlen átengedte neki a döntős helyet.
Fortuna nem állt hasonlóképpen támogatólag Jakabos Zsuzsanna mögé: a 400 méteres vegyes tavalyi rövidpályás Eb-bronzérmese is a kilencedik lett az előfutamok összesített eredménylistáján, de előle senki nem hullott ki, így a pécsi versenyző búcsúzni kényszerült. A számnak így is van magyar döntőse, mivel a bajai Hosszú Katinka a harmadik legjobb időt érte el.
Mindkét magyar résztvevő döntőbe jutott női 200 m háton: Verrasztó Evelyn negyedikként, Szepesi Nikolett ötödikként vált tagjává a nyolcas mezőnynek.
Boulsevicz Beatrix, a 200 méter finnországi ezüstérmese még szombaton verekedte be magát a 100 m pillangó vasárnap esti fináléjába.
Hosszú döntős 400 m vegyesen
A női 400 m vegyes két magyar indulójából - szemben a várakozással - csak az egyik jutott be a döntőbe az úszók helsinki rövidpályás Európa-bajnokságán.
A zárónap délelőtti selejtezője során előbb a bajai Hosszú Katinka ért célba 4:38.92 perc alatt, ami a 28 fős mezőnyben a harmadik időt jelentette, majd az egy éve bronzérmes, pécsi Jakabos Zsuzsanna kellemetlen meglepetést okozva kiszorult a legjobbak közül, mivel csak 4:42.38 perc alatt teljesítette a távot, aminél nyolcan is jobbat produkáltak.
A női sprinterek 50 méteres gyorsúszásában Dara Eszter képviselte a piros-fehér-zöld színeket, kevés sikerrel: 26.48 másodperces eredményével csupán a 36. lett.
Gyurta Dániel magyar csúccsal finalista
Magyar remeklést hozott a folytatás: férfi 200 m mellen a 2004-es athéni olimpián ezüstérmes, de azóta hasonlóan kiugró produkcióval adós Gyurta Dániel régi önmagát idézve versenyzett, s a harmadik legjobb idővel biztosította helyét a kora esti döntőben.
Ráadásul a 2:08.07 perc remek új országos csúcs is, saját - tavaly november 20-án, Zágrábban felállított - 2:08.49-es rekordját múlta felül a Jövő SC kiválósága.
Mellette jól vette a vasárnap délelőtti akadályt Molnár Ákos is: a klubtárs eredendően a kilencedik időt érte el 2:09.88-cal a 35 úszó alkotta mezőnyben, de egy ukrán rivális - az egy nemzetből csak a két legjobbat továbbengedő szabály miatt - kihullott előle, így nyolcadikként ő is döntőbe került.
Az ugyanitt próbálkozó további két magyar közül Bodor Richárd idei legjobbjával (2:10.70 p) a 12., Nagy Péter (2:13.74) pedig a 25. lett.
Se Verrasztónak, se Kisnek nem sikerült
A férfiak 200 méteres gyorstávján egyik magyar se jutott tovább az előfutamból.
Az 59 próbálkozó vetélkedésében Kis Gergő a 31. pozíciót szerezte meg 1:48.77 perccel, Verrasztó Dávid pedig még hátrébb végzett: az 1:51.35 csupán a 48. helyhez volt elég.
Szepesi és Verrasztó 200 m háton egyformán jó
A vasárnap utolsó egyéni selejtezőjében, 200 m háton két magyar indult, s mindkettő kitűnően helytállt.
Az országos csúcstartó (2:06.27 p) Verrasztó Evelyn, a 200 m vegyes helsinki ötödik helyezettje 2:08.08 perccel negyedikként került tovább az esti döntőbe, míg a legjobb nyolc mezőnyéhez az ötödik idővel (2:08.23) csatlakozott Szepesi Nikolett, aki mindkét korábbi hátfináléban szerepelt (100-on nyolcadik, 50 méteren hetedik lett), ráadásul úgy, hogy közben három alkalommal is magyar csúcsot javított.
Hosszú Katinka negyedik lett
Magyar szempontból jól kezdődtek a helsinki rövidpályás úszó-Európa-bajnokság vasárnapi döntői, hiszen a nők 400 méteres vegyesszámában a bajai Hosszú Katinka 4:33.65 perccel, alig lecsúszva a dobogóról a negyedik helyet szerezte meg.
A 17 éves versenyző az erős mezőnyben együtt tartott a legjobbakkal, és bár hatalmasat hajrázott, végül 19 századmásodperccel lemaradt a bronzérmes mögött, miközben 2 másodperccel megjavította élete legjobbját a 2004-es, bécsi rövidpályás Eb-n bronzérmes magyar úszónő.
hirado
2006.12.10. 19:26