
A világbajnoki cím birtokosa, Fernando Alonso szerezte meg a pole pozíciót a Kínai Nagydíj szombati, esővel tarkított időmérő edzésén. A Renault spanyolja mögött márkatársa, Giancarlo Fisichella végzett, így a franciák várhatják az élről a vasárnapi futam rajtját. Alonso legnagyobb riválisa, Michael Schumacher csak a hatodik pozícióban landolt.
A harmadik helyen a Honda duója, Rubens Barrichello és Jenson Button végzett, ami nem volt meglepő, látva a Michelin és a Bridgestone közti erőkülönbséget a vizes aszfalton. Kimi Raikkönen lett az ötödik a McLarennel, míg csapattársa, Pedro de la Rosa Schumacher mögött a hetedik helyen végzett. Schumacher volt egyébként az egyedüli Bridgestone-os versenyző, aki bekerült az utolsó körbe, de a németnek nem volt mit ünnepelnie, miközben riválisa megszerezte pályafutása tizenötödik rajtelsőségét.
A reggeli hűvös időjárási körülmények között megrendezett szabadedzést követően az időmérő esőben vette kezdetét. A pálya hőmérséklete mindössze 22 fok volt, míg a levegő hőmérséklete alig érte el a 21 fokot. A kvalifikáció első etapját meg kellett állítani, mikor Tiago Monteiro versenygépe megállt a pályán, nem sokkal azt követően, hogy Kimi Raikkönen a tizenegyes kanyarban hibázott, és kicsúszott a kavicságyba, ahonnan szerencsés módon vissza tudott térni a pályára.
Öt perc közjátékot követően ismét megnyitotta kapuit a boxutca. Az ausztrál Mark Webber is megcsúszott a Williams-szel, de nem lett komolyabb baja. Az első meglepetésre sem kellett sokat várni, ugyanis a Toyoták már az első etapban búcsúztak a küzdelemtől úgy, mint a Super Aguri, illetve a Spyker Midland versenyzői.
A második etapban rengetegen elhagyták a pályát, köztük a Renault versenyzői is, mely szemmel láthatóan igencsak felidegesítette a csapat vezetőjét, Flavio Briatorét. Az eső nem hagyott alább, Rubens Barrichello is megcsúszott az első kanyarban, de a brazil pilóta szerencsésen folytatni tudta a körözést.
Ekkorra már tisztán látszott, hogy az időjárás a Michelines csapatok malmára hajtja a vizet, amit az is bizonyított, hogy a japánok termékeivel futók közül egyedül Michael Schumacher jutott be a mindent eldöntő utolsó körbe.
A Ferrari brazil pilótája, Felipe Massa a tizenharmadik helyen landolt, így az olaszok legnagyobb bánatára idő előtt búcsúzni kényszerült. Mivel Massa autójában motort cserélt a csapat pénteken, csak a mezőny végéről indulhat a holnapi versenyen. Az utolsó etapban még jobban rázendített az eső. A versenyzők csak köröztek és köröztek, de ahogy az lenni szokott, az igazi akció most is az utolsó percekre maradt.
Kínai GP időmérő
1. Alonso Renault M 1. 1:44.128 5 1. 1:43.951 6 1. 1:44.360 10
2. Fisichella Renault M 2. 1:44.378 4 2. 1:44.336 6 2. 1:44.992 9
3. Barrichello Honda M 12. 1:47.072 9 6. 1:45.288 8 3. 1:45.503 9
4. Button Honda M 6. 1:45.809 9 3. 1:44.662 9 4. 1:45.503 9
5. Raikkonen McLaren M 4. 1:44.909 7 8. 1:45.622 6 5. 1:45.754 9
6. M.Schumacher Ferrari B 14. 1:47.366 6 9. 1:45.660 9 6. 1:45.775 9
7. de la Rosa McLaren M 3. 1:44.808 6 5. 1:45.095 8 7. 1:45.877 9
8. Heidfeld BMW M 10. 1:46.249 8 4. 1:45.055 9 8. 1:46.053 10
9. Kubica BMW M 8. 1:46.049 8 7. 1:45.576 9 9. 1:46.632 9
10. Doornbos Red Bull M 11. 1:46.387 7 10. 1:45.747 8 10. 1:48.021 9
11. Speed STR M 9. 1:46.222 8 11. 1:45.851 7
12. Coulthard Red Bull M 7. 1:45.931 8 12. 1:45.968 7
13. Massa Ferrari B 13. 1:47.231 6 13. 1:45.970 9
14. Liuzzi STR M 5. 1:45.564 6 14. 1:46.172 9
15. Webber Williams B 16. 1:48.560 9 15. 1:46.413 9
16. Rosberg Williams B 15. 1:47.535 9 16. 1:47.419 9
17. R.Schumacher Toyota B 17. 1:48.894 9
18. Trulli Toyota B 18. 1:49.098 9
19. Albers Midland B 19. 1:49.542 9
20. Monteiro Midland B 20. 1:49.903 6
21. Sato S. Aguri B 21. 1:50.326 6
22. Yamamoto S. Aguri B 22. 1:55.560 7
ma.hu
2006.09.30. 10:59