
A jászapáti foci csapatával játszik először a Fradi az NB II-ben. Bár a Ferencváros labdarúgó csapata a bíróságon támadja meg az MLSZ döntését, amivel kizárták a bajnokságból, arra készülnek, hogy két hét múlva a Jászberény melletti kisváros csapatával találkozik az Üllői úton. A szurkolók közben az elnökség lemondását követelik, akik szerint viszont ez nem oldaná meg a gondokat.
2004-ben a Fradi megnyerte a Magyar Bajnokságot. Ma délután könnyeivel küszködő Tepszics Ignác sportigazgató sajtótájékoztatón jelenti be, hogy lemond posztjáról.
"Ezennel lemondok" - mondta Tepszics István
"Nem neked kell lemondanod" - marasztalták a Fradi vezetői.
De nem ő volt az egyetlen, akit marasztalt a Fradi többi vezetője. Előtte az elnök, Ináncsi Miklós is bejelentette lemondását, de az elnökség őt is marasztalta: szerintük semmiért sem felelős. A szurkolók szerint viszont az egész elnökségnek mennie kell. Ezért tüntettek tegnap és ehhez ragaszkodtak ma is.
"Valamennyi munkatársának, a klub fizetett alkalmazottjának vagy választott vezetőjének, gondolok itt az elnökségre meg kell vizsgálni a felelősségét" - mondta Boros Bánk Levente, a a Ferencváros Szurkolók Szövetségének alelnöke.
Az elnökség szerint viszont nem ők, hanem az Labdarugó szövetség a felelős, amiért a másodosztályban kell folytatniuk. A Ferencváros kizárásáról szóló határozatot jogszerűtlennek tartják, ezért perelni készülnek.
"A szurkolók szövetsége állandóan azt követeli, hogy mi mondjuk le, meg lehet tenni, de mi lesz utána, hogy folytatjuk a napi ügyeket, amik most nem egyszerűek" - mondta Kácsor Attila az FTC gazdasági igazgatja.
Kérdés például, hogy a mostani játékosok közül ki akar az NBII-ben játszani. A vezetőség szerint mindenki.
"Más kérdés, hogy szeretne néhány menedzser, meg a játékos jogi képviselők és egyéb utakon eljutott hozzánk, hogy szeretnének elvinni játékosokat" - mondta Tepszics Ignác az FTC sportigazgatója.
A Ferencváros két hét múlva játszik legközelebb az Üllői úton. Ellenfele Jászapáti csapata lesz, amelyik tavaly harmadik volt az NBII keleti csoportjában.
rtlklub
2006.07.28. 10:44