> Újabb minősíthetetlen játékvezetés mellett, a büntetőpárbajt követően Portugália jutott a legjobb négy közé

Anglia-Portugália
0-0 - büntetőkkel 1-3
Szörnyű, hogy olyan emberek, mint Horacio Elizondo miként tudják elrontani két csapat játékát és milliárdok szórakozását!!!
Itt az ideje, hogy a FIFA Játékvezetői Bizottsága véglegesen feloszlassa magát!
A portugál válogatott gólnélküli döntetlen után büntetőpárbajban 3-1-re legyőzte Angliát, ezzel bejutott a legjobb négy közé a németországi labdarúgó-világbajnokságon.
A kezdeti lendület a félidő derekára alábbhagyott, igazi gólhelyzetet egyik csapat sem tudott kialakítani az első 45 percben. A csapatkapitány Beckham bokasérülése miatt az 52. percben kivált, ennek ellenére a második játékrész első negyedórájában az angolok voltak aktívabbak. Rooney kiállítása (62. perc) után a portugálok vették át az irányítást, Luiz Felipe Scolari együttese ugyan többször is veszélyeztetett, ám az emberelőnyt nem sikerült gólra váltania.
A hosszabbításban sem született gól, így a büntetőpárbajra maradt a döntés. Az angolok közül csupán Owen Hargreaves talált a kapuba, Ricardo három büntetőt is kivédett, majd az ötödik párban Cristiano Ronaldo döntötte el a továbbjutás sorsát.
Portugália 1966 után másodszor jutott az elődöntőbe, ellenfele szerdán a 21 órakor kezdődő brazil-francia párharc győztese lesz a fináléba jutásért.
Negyeddöntő:
Anglia-Portugália 0-0 - tizenegyesesekkel: 1-3
Gelsenkirchen, 52 ezer néző, v.: Horacio Elizondo (argentin)
Anglia: Paul Robinson - Gary Neville, Rio Ferdinand, John Terry, Ashley Cole - David Beckham (Aaron Lennon 52., Jamie Carragher 119.), Frank Lampard, Owen Hargreaves, Steven Gerrard, Joe Cole (Peter Crouch, 65.) - Wayne Rooney
Portugália: Ricardo - Miguel, Ricardo Carvalho, Fernando Meira, Nuno Valente - Armando Petit, Maniche, Tiago (Hugo Viana 74.), Luis Figo (Helder Postiga, 86.), Cristiano Ronaldo - Pauleta (Simao Sabrosa, 63.)
sárga lap: Terry (30.), Hargreaves (107.), illetve Petit (44.), Ricardo Carvalho (111.)
piros lap: Rooney (62.)
10. perc: Gerrard passzolt Rooneynak, aki egy igazítás után 20 méterről lőtt, de Ricardo hárított.
20. perc: Figo keresztlabdájával Ronaldo tört be a 16-oson belülre, majd egy csel után 13 méterről fölé bombázott.
38. perc: Nuno Valente indítása után Figo előbb átjátszotta Lampardot, majd 16 méterről a jobb kapufa mellé csavart.
45. perc: Lampard tüzelt 22 méterről, Ricardo vetődve hárította a kapu jobb oldalába tartó labdát.
58. perc: Lennon három védőt is becsapva húzott el a jobb szélen, majd Rooneyhoz játszott, aki "luftot" rúgott, Joe Cole eszmélt a leggyorsabban, ám 10 méterről a portugál kapu fölé lőtt.
62. perc: Az ellene elkövetett szabálytalanság után Rooney rálépett Ricardo Carvalhóra, a játékvezető szándékosnak ítélte a mozdulatot, és kiállította az angol támadót.
80. perc: Figo 17 méterről próblákozott, ám Robinson bravúrral hárította a kapu jobb oldalába tartó labdát.
83. perc: Lampard szabadrúgását Ricardo középre ütötte, a kipattanóra lecsapó Lennon ballal erőtlenül lőtt, így a portugál kapusnak nem okozott gondot a védés.
99. perc: Gerrard ívelt be jobbról, a középen érkező Crouch elől Miguel fejelte ki a labdát.
109. perc: Ronaldo beadását Helder Postiga leshelyzetből bólintotta Robinson kapujába, a játékvezető nem adta meg a találatot.
tizenegyesek:
Simao Sabrosa a jobb alsó sarokba lőtt (0-1).
Lampard bal alsó sarokba tartó büntetőjét Ricardo kivédte.
Hugo Viana a jobb kapufát találta el.
Hargreaves lövésébe ugyan Ricardo beleért, de hárítani nem tudott (1-1).
Petit a jobb oldali kapufa mellé lőtt.
Gerrard a bal oldalra célzott, ám Ricardo ismét hárított.
Helder Postiga a kapu jobb oldalát választotta (1-2).
Carragher jobb sarokba tartó lövését Ricardo kivédte.
Cristiano Ronaldo a kapu bal oldalába lőtt (1-3).
Mindkét csapat támadó szellemben kezdett, ám igazi gólhelyzetet egyik fél sem tudott kialakítani. A félidő derekára alábbhagyott a lendület, a játékrész jelentős része - egy-egy távoli lövéstől eltekintve - unalmas mezőnyjátékkal telt.
A folytatásban az angolok voltak aktívabbak, a bokasérülést szenvedett Beckham helyére beálló Lennon színt vitt a szigetországiak játékába. A 62. perctől átalakult mérkőzés képe: a Rooney kiállítása miatt tíz emberrel szereplő Eriksson-gárda védekezésre kényszerült, a portugálok óriási mezőnyfölényben futballoztak. Többször is veszélyeztettek, de az emberelőnyt nem tudták gólra váltani. A rendes játékidő gólnélküli döntetlnennel ért véget, így következhetett a hosszabbítás.
A ráadásban sem született döntés, így következhetett a büntetőpárbaj. Az angolok közül csupán Hargreaves talált a kapuba, Ricardo három büntetőt is kivédett, végül az ötödik körben Cristiano Ronaldo döntötte el a továbbjutás sorsát.
Portugália 1966 után másodszor jutott négy közé, a szerdai elődöntőben a brazil-francia párharc győztese lesz az ellenfele.
hirado
2006.07.01. 20:05