HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > ÜZLET

Idén a legolcsóbb tankönyvcsomag is több mint 10 ezer forintba kerül, de van olyan évfolyam, ahol 30 ezernél is drágább. A rászorulók támogatást kapnak.
Két európai zsidó alapítvány vásárolná meg a Arany Alkony idősotthonokat birtokló Medicatus cégcsoportot.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 3,1 milliárd forintot biztosít a fővárosi közlekedés megújításának és fejlesztésének előkészítésére.
Várhatóan az utószezon is kedvezően alakítja az idei nyár mérlegét.
Elsősorban a termelés, a gyáripar területén kell növelni a foglalkoztatottak számát - mondta a kormányfő.
A jelenlegi harminc ember mellé további ötven dolgozó felvételét tervezik.
Egyre keresettebbek a magyar élelmiszerek romániai piacokon.
Akár nyereséget is hozhat működése során az új FTC-stadion, ami 2014-re készülhet el – mondta a 180 percben Fürjes Balázs, a kiemelt budapesti beruházások kormánybiztosa.
Árcsökkenést feltehetőleg nem okoz majd a rezsiszolgáltatások nonprofittá alakítása, de egy nagyobb áremelést meg lehet előzni egy ilyen intézkedéssel, mondta egy energetikai elemző.
Még nem ürültek ki a balatoni strandok, a forgalom olyan, mint a főszezonban. A Tiszánál is a vízpartra menekülnek a kánikula elől.
A cég tervezi az alkalmazottak számának bővítését is. Jelenleg 200-an dolgoznak az üzemben.
A rendelet szabályozza, hogy milyen feltételek mellett tüntethető fel az élelmiszerek csomagolásán a "magyar termék", a "hazai termék" és a "hazai feldolgozású termék" jelölés.
Korábban egy horvát lap azt írta, a vezeték Magyarország helyett Horvátországon át szállíthatná a földgázt Szlovéniába és Olaszországba.
Az első félévben a PSZÁF adatai szerint csak öt magán-nyugdíjpénztár rendelkezett pozitív működési eredménnyel, a többi veszteséges volt.
A támogatás felső határa az állatlétszámtól függetlenül állattartónként 10 ezer eurónak megfelelő forint évente.

Első  Előző  Következő  Utolsó