HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > ÜZLET

Csütörtök reggel 211 forintért adták az alpesi valutát, az euróért 272 forintot adtak a bankközin
Az Agrárgazdasági Kutatóintézet tanulmánya szerint az őstermelők 54, míg az egyéni vállalkozók 43 százaléka szerint 2009-ben az éves összevont jövedelme nem érte el a minimálbérnekt - írja a Napi Gazdaság
A tavalyinál olcsóbb cigarettával kalkulál a KSH, amikor az idei inflációt számolja. A fogyasztói kosár összetétele egyébként némiképp megváltozott: bekerült a csirkemellfilé és az extra szűz olívaolaj mellett a lazac és a bélszín és a lapostányér
Leányvállalatot alapított a Mol Energiakereskedő Zrt. Svájcban - tudta meg a Népszabadság. Az új cég vezetője Matos Zoltán, az energiahivatal előző elnöke. Egyesek szerint a svájci leányt a Mol azért hozta létre, hogy ne kelljen válságadót fizetnie, mások szerint szó sincs erről, a lépés az olajvállalat nemzetköri terjeszkedésének része
Röviddel 20 óra előtt az euró 272,25 forintot ért
A felmérésből az is kiderül, hogy az ország kilátásait illetően a lakosság és a cégvezetők arra számítanak, hogy a következő félév során Magyarország általános helyzete jelentősen jobb lesz
Szerda reggel 272 forintot adtak egy euróért, a svájci frankért pedig 211-et
Mintegy harmadával csökkent tavaly az illetékbevétel, ami a jogszabályváltozás mellett az építőipar és az gépjármű-értékesítés mélyrepülésének is köszönhető - olvasható a Napi Gazdaságban
Európai összevetésben nagyon alacsony a Magyarországon működő ATM-ek száma és kihasználtsága is
A tavalyi utolsó negyedévben 57 ezren kerültek fel a BAR-listára. Mintegy 1,7 millió rossz hitel van, és 1,4 millióan vannak tartós elmaradásban a törlesztéssel - idézi a Központi Hitelinformációs Rendszer adatait a Magyar Nemzet
Bejött az elemzői jóslat, kedd délelőtt már csak 272 forintot adtak egy euróért
A reálkereset 2,5 százalékkal nőtt január-novemberben
Reggel a bankközin az euróért 274 forintot adtak, a svájci frankért pedig 214-et
Bienerth Gusztáv 1994-től PricewaterhouseCoopers vezérigazgatói pozícióját töltötte be, majd 2006-tól az Amerikai Kereskedelmi Kamara elnöke volt.
A lakosság már nem bízik annyira a bankokban, illetve a pénzügyi tanácsadókban, mint rokonaiban, barátaiban

Első  Előző  Következő  Utolsó