HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD

A megbeszélések fő témája a transzeurópai közlekedési hálózat felülvizsgálata
Somogycsicsón a polgármester lemondása, Bödeházán pedig tömeges bejelentkezés miatt kellett új választást kiírni
Az új alaptörvény rögzítené, hogy mindenkinek joga van a gondolat-, a lelkiismeret- és a vallásszabadsághoz
Magyarország megújul című beszédében a miniszterelnök sorra veszi az elmúlt év legfontosabb eseményeit, és sorra veszi az ország előtt álló jövőbeni kihívásokat is
Az Új Széchenyi Terv közlekedési fejezetében szerepel a dunai duzzasztóművek megépítése, de a kormányszóvivő azt mondta, nem támogatják vízlépcsők létesítését
Pozitív üzenetnek tartják az inflációs cél megemelésének cáfolatát
Domokos László egyebek mellett az önkormányzati szektor eredményesebb ellenőrzését és a korrupció elleni küzdelmet említette
A szerb kisebbség önkormányzatában a Szegedi Helyi Szerb Közösség 15, a Srpski Forum Egyesület 6 mandátumot kapott a január 9-i kisebbségi választásokon
A kisebbik frakció az eskütétel után kivonult az ülésteremből
Debreczeni József közíró azt mondta, a hatalom minden féket és ellensúlyt felszámolt vagy megszállt
Balczó Zoltán úgy véli, a nemzeti konzultációval a kormány az alkotmányozás "egypártiságát" kívánja leplezni
A szocialisták szerint az új adórendszernek nincs a fogyasztást növelő hatása, így a gazdaságot sem fogja élénkíteni
A magyar miniszterelnök úgy látja, az eurózónához való csatlakozás feltételei radikálisan meg fognak változni a tagállamok közti egységes költségvetési politika irányába
A szocialisták szerint Matolcsy György és minisztériuma képtelen szembenézni a tényekkel

Első  Előző  Következő  Utolsó