HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD

Simon Gábor elmondta, a szocialisták példát akarnak mutatni, így jövőre nemcsak azért lesz kisebb a párt büdzséje, mert nem lesz választás
A párt szerint azzal, hogy a kórház nem került be a kiemelt intézmények sorába, ellehetetlenül, és előbb-utóbb be fogják zárni
Idén a Kossuth tér helyett a Roosevelt téren lehet majd korcsolyázni december 23. és január 2. között
Sólyom László szerint a mai Magyarországon a társadalmi megosztottság a rendszerváltás időszakához vezethető vissza, amikor a jobboldal nem találta meg az igazi kapcsolódási pontot a modern európai jobboldalhoz, a baloldal pedig identitási válságba került. Erről a köztársasági elnök az Inforádiónak adott péntek esti interjúban beszélt.
A vezérigazgató megbízatása jövő nyáron jár le; előtte csak a közgyűlés mentheti fel és akkor tízmilliós végkielégítás jár neki
A kormány szakértői megvizsgálják, hogy az élelmiszerbiztonság hatékonyságának javítása érdekében szükség van-e jogszabályváltozásra
Egy hónapon belül megállapodást akarnak az érdekvédők
A felszámolóbiztos ugyanakkor kijelentette: az eljárás nem jelenti azt, hogy megszűnnek a munkahelyek, fennmaradhat a cég és tarthatja piacait is
A tegnap megválasztott főpolgármester-helyettes azt mondta: már talált alkalmas jelöltet a BKV élére
Amennyiben a mai figyelmeztető akciónak nem lesz eredménye Kerpen Gábor nem zárta ki, hogy jővő év elején ismét sztrájkba kezdenek
Legutóbb Komárom-Esztergom megyében tárolt és Baranya megyében forgalomba hozott konzerveket foglaltak le az ellenőrök, a konzerveken megváltoztatták a szavatossági időt
Varga Mihály szerint a kormány hiteltelen gazdaságpolitikáját fizeti meg jövőre a lakosság
Belovics Ervin, Bonomi Nóra Katalin és Kovács Árpád a Sándor-palotában vehette át kinevezését
A városvezető a kekszgyárért és az elküldött dolgozókért aggódik

Első  Előző  Következő  Utolsó