HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD

Az Országgyűlés elnöke a félfordulaton a zt érti, hogy a jövőben más, időigényesebb, de többszöri és szélesebb körű egyeztetési szisztéma lesz
A Fidesz választmányi elnöke a párt hatalomra kerülése esetén általános elszámoltatást ígér
A párt frakcióvezető-helyettese azt mondta, hogy jó esélye van annak, hogy a párt testületei támogatni fogják az MSZP-s javaslatot a gyermek nemének választási lehetőségéről
Most tisztázódik, hogy ki kapja meg a felmondását és ki az áthelyezési papírjait
Egy rendőr könnyebben megsérült, amikor egy társa, aki lőgyakorlathoz készült véletlenül elsütötte a fegyverét
A Magyar Rádió Közalapítvány MSZP által delegált elnöke a fideszes Szadai Károly kuratóriumi taggal támogatta a rádióban végrehajtott csoportos létszámleépítést, aminek Farkasházy is áldozatául esett
A pályázóknak az idén rendelkezniük kell rendkívüli helyzet esetére szóló forgatókönyvvel, illetve kiürítési tervvel is
Az ország nagyvárosaiban az utasokért folyik a harc, a különböző társaságok megpróbálják egymást alullicitálni
A kiszivárgott hírek szerint a kérdésenkénti kétszázezer aláírás helyett, a céljuk kétmillió szignó összegyűjtése
A veszprémi vizit célja volt, hogy részt vegyen a helyi szocialistákkal és az MSZP-vel szimpatizálók zártkörű megbeszélésén
Az intézmények több mint fele tartozik valamelyik gyógyszer-nagykereskedőnek
Arra lehet következtetni, hogy a rendőrség meg nem engedett módon hallgatta ki az újságíró 16 éves fiát
Szerdánként megtartják a "szokásos" tanácskozásokat, péntekenként viszont vitanap lesz
Ha valaki politikusnak áll arra vállalkozik, hogy ok vagy ok nélkül bárki bánthatja, ezt nem olyan könnyű elviselni - mondta a volt környezetvédelmi miniszter
Civil szervezetek azt követelték, hogy a főváros vegye le napirendjéről az úgynevezett krízis anya-gyermek lakások megszüntetését

Első  Előző  Következő  Utolsó