HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD

Az előző héten kivételes sürgős eljárással megszavazatott közművezeték-adón is változtathatnak a képviselők az Országgyűlés mai ülésén.
A kormányoldalon hosszú kampányra számítanak a regisztráció és a Bajnai Gordon nevével fémjelzett Együtt 2014 színre lépése miatt.
Egy eljárásban öt felsőoktatási intézménybe lehetne jelentkezni a jövőben.
Az Együtt 2014 szerint gyengíti a demokráciát a választási részvétel előzetes feliratkozáshoz kötése.
A 125 ezer ember ellátását biztosító kórház felújításának harmadik üteme 2010. október 1-jén kezdődött.
A vörösiszap-katasztrófa miatt indult büntetőper tárgyalásán a bíróság tanúként hallgatta meg Baksa Györgyöt, aki 2002-ig volt a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. vezérigazgatója.
Az egészségügyi államtitkárságnak jelenleg nincs olyan elképzelése, amely szerint a gyógyszerészek is beadhatnának influenza elleni védőoltást.
A radarjeleket elnyelő bevonatot fejleszt a honvédség. Juhász Ferenc szocialista képviselő azt kérdezte a tárcavezetőtől, hogy a honvédségnek melyek az exportképes hadiipari termékei.
Budapesten jelenleg összesen 8204 elnevezett közterület található, ezek közül 444 utcanév védett, vagyis egyáltalán nem lehet megváltoztatni. A rendeletalkotással további, több mint 300 utcanév kap védettséget.
Jól tette a kormány, hogy nem ment bele a megállapodásba. Az, hogy végül nem történt meg a megegyezés, megfelelt a Jobbik előzetes várakozásainak – vélte a Jobbik alelnöke a múlt hét végi EU-s tárgyalásokkal kapcsolatban hétfőn a Ma reggelben.
Schiffer Andrást választotta vezetőjévé az LMP parlamenti képviselőcsoportja hétfőn.
A munkát a tervek szerint 2014 márciusára fejezik be.
A Lehet Más a Politika parlamenti frakciója a pénteki sikertelen első kísérlet után hétfő délelőtt ismét megpróbál vezetőt választani. Jávor Benedek múlt vasárnap éjjel mondott le a posztról, miután a párt kongresszusa úgy döntött, hogy a kormányváltással szemben az önálló politikai pólus építését tekinti a legfontosabb politikai céljának.
Az év végéig az MSZP megpróbálja mind a 106 egyéni körzetben kiválasztani azokat, akik választókerületi felelősként irányítják majd a 2014-es felkészülést. A párt leállt a regisztráció kritikájával, mostantól inkább arra készülnek, hogy az új helyzetben találjanak minél több mozgósítható támogatót. A Bajnai Gordon vezette szövetséghez fűződő kapcsolatot rendezését azonban még a legkevésbé sem tisztázták.
Az alkotmányügyi bizottság támogatta azokat a módosító javaslatokat, amelyek mégsem tiltanák a pártok online hirdetéseit és a jegyzőknek sem kellene felkeresni a választópolgárokat.

Első  Előző  Következő  Utolsó