HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD

Nem a Fidesz oldalára, hanem a szakmai útra állította át a Magyar Televíziót - állítja az alelnök. Medveczky Balázs leszögezte: ha távozna, vezető nélkül maradna a köztévé, amikor épp ellehetetlenítik azt
A szocialista politikus szerint a jobboldali sajtó dobta be, hogy az MSZP még ebben a ciklusban államfőjelöltet akar állítani. Állítja: ilyen politikai szándék nem volt. Blogbejegyzése, mely szerint a párt jelöltje Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt szánnák a posztra, médiahack volt, válaszlépés
Eddig 4,2 milliárd forint van a krízisalap kasszájába, és 2,058 milliárdot használtak fel. A kormányfő több mint 5 millió forintot utalt át, de adakozott Ficsor, Herczog, Hiller, Hónig, Kiss, Szekeres és Veres is. A Fidesz továbbra is az MSZP választási kasszájának tartja a krízisalapot, és nem küld pénzt a rászorulóknak
Egyelőre csak a belső MDF-es e-mail rendszerben terjeszti nézeteit az MDF Felszabadítási Front elnevezésű csoport, mely szerint Dávid Ibolya és Herényi Károly hiteltelenné tette a pártot
A KDNP elnöke szerint abszurd és arrogáns öltet lenne a szocialistáktól, ha Sólyom László köztársasági elnök utódját kijelölnék. Győzelme esetén a polgári kormány úgyis visszavonná a jelölést - szögezte le a kereszténydemokrata politikus, aki szerint az MSZP ilyen alapon akár 25 évre is állíthatna jelöltet
Bár Dömsödön a polgármester szerint elszabadult a pokol, és a helyiek szerint jellemzően cigány betörők megfékezésére a Magyar Gárda segítségét is kérte, a Jobbik lakossági fórumát a klasszikus antiszemitizmus uralta. Ezért a legtöbbet ifj. Hegedűs Loránt tette, aki Solymosi Eszter meggyilkolásától a haza felvásárlásán át a magyarság tudatos kiirtásáig mindennel megvádolta a zsidóságot. A lakossági fórumon bemutatkozott a Jobbik képviselőjelöltje is.
Molnár Gyula polgármester számára más emberek egészsége sem drága, ha népszerűségéről van szó – véli a XI. kerületi Fidesz–KDNP. Felszólítják, hogy ne veszélyeztesse saját céljai elérése érdekében az emberek egészségét. A Fidesz felhívása után, kedden délután a kerület jegyzője közölte, hogy nyitva maradhat a bevásárlóközpont.
Akár ötvenezer forint büntetést is kiróhat a rendőrség arra, aki fehér inget, fekete mellényt visel nagymagyarországos övcsattal
A titkosszolgálat hátterét vizsgáló munkacsoprt úgy találta, hogy személyi és politikai felelősségek is felmerülhetnek az ügyben
Vona Gábor a Jobbik elnöke munkatársaival, köztük Szilágyi György elnöki kabinetvezetővel jelenleg is a borsodi Sajóbábonyban tájékozódik a sajtó által polgárháborúsnak beállított helyzetről.
A tv2 vendégeként Volner János, az Új Magyar Gárda szóvivője beszélt a sajóbábonyi eseményekről
Így már hat ember ellen folytatnak eljárást közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt
A Jobbik alelnöke attól tart, a sajóbábonyi események mögött a titkosszolgálatok állnak. Vona Gábor úgy véli: a pártok muníciót keresnek a megerősödött Jobbik ellen
Laphírek szerint az MDF elnökségi ülésén felvetődött, a volt SZDSZ-elnök vezethetné a párt fővárosi listáját. Horn Gábor liberális politikus azt állítja: ismerve Kuncze Gábort, ez nem reális
Edelény fideszes polgármestere a Népszava szerint nincs azok között, akik zöld utat kaptak Orbán Viktor pártelnöktől a jövő évi országgyűlési választásokon való jelöléshez

Első  Előző  Következő  Utolsó