
Javaslata egy médiahackre adott médiahack-válasz – jelentette ki Szanyi Tibor a Magyar Televízió Ma Reggel című műsorában.
Gyurcsány Ferencnek nincs olyan politikai ambíciója, hogy köztársasági elnök legyen – mondta Gréczy Zsolt, a volt miniszterelnök egykori főtanácsadója a Klubrádióban.
A szocialista politikus szerint a jobboldali sajtó bedobta, hogy még ebben a parlamenti ciklusban köztársasági elnököt tervez jelölni az MSZP, noha a pártban ilyen politikai szándék nem volt, minderről a médiából értesültek.
Cinikusan azt javasolta: ha Fidesz úgyis imádja az előre hozott választásokat, hát akkor csináljunk egyet!
Arra az újságírói felvetésre, miszerint 2005-ben sokkal stabilabb kormányzás mellett sem volt képes az MSZP a neki megfelelő jelöltből államfőt választatni, Szanyi azt mondta: jelenleg sokkal stabilabb a politikai helyzet, a kormány javaslatai úgy mennek át a parlamenten, mint kés a vajban. Véleménye szerint 2005-ben billegett a koalíció.
Nyolc éve kormányoz úgy a szocialista párt, hogy jobboldali köztársasági elnök van – hívta fel a figyelmet Szanyi. Ha elfogadjuk, hogy a politika súlyok és ellensúlyok világa, és azzal számolunk, hogy jövőre az MSZP kiszáll a hatalomból, akkor nem ördögtől való gondolat államfőjelöltet állítani – szögezte le.
Semjén: ha az MSZP államfőjelötet állít, a polgári kormány visszahívja
Az államfő felülemelkedhet politikai nézetein, és képes lehet megteremteni a nemzeti egységet. Jó példa volt erre Mádl Ferenc és Göncz Árpád gyakorlata – reagált a szocialista politikus arra a megjegyzésre, hogy sokszor keményen kritizálta Sólyom László államfőt, mert szerinte jobbra húzott
A hvg.hu-nak adott nyilatkozata kapcsán, mely szerint kockázatos döntés lenne Mesterházy Attila miniszterelnök-jelöltsége, Szanyi azt mondta: Kovács László jelölése nem lenne annyira kockázatos, ő ugyanis abban a szerencsés helyzetben van, hogy az elmúlt öt évben kimaradt a hazai sárdobálásból.
hirado
2009.11.18. 10:15