HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD

Az Európai Unió és a magyar állam által nyújtott támogatás összege majdnem 107 millió forint, amelyet energetikai korszerűsítésre fordítanak.
Csaknem 120 millió forint támogatást kapnak a fővárosi fenntartású szociális intézmények működőképességük megőrzésére - döntött a Fővárosi Közgyűlés.
A tervezet lehetővé tenné, hogy az élettársi viszony felbontása esetén a bíróság az élettársat tartásra kötelezze.
Egy eljárásban öt felsőoktatási intézménybe lehetne jelentkezni a jövőben - erősítette meg Kaposi József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazgatója a 180 percben.
2013 szeptember 30-ával szűnik meg a Vidám Park a Városligetben, és több lépésben adja át területét a Fővárosi Állat- és Növénykertnek.
A Jobbik tudja, hogy az antiszemita megjegyzésekkel lehet a legjobban provokálni, ám egyre „erősebbeket” kell mondania, hogy a kívánt hatást elérje - mondta a Political Capital vezető elemzője.
Az önkormányzati törvény értelmében jelentősen emelkedik a főpolgármester és helyetteseinek illetménye 2013. január 1-jétől.
Legnagyobb mértékben, 7,3 százalékkal a hagyományos földbe temetés drágult volna; legkevésbé, 1,7, százalékkal pedig a szórásos temetés.
A párt szerint a monetáris tanács ismételt kamatcsökkentése miatt egyre sérülékenyebb a forint.
Az új Btk. jövő nyári hatályba lépése számos törvény módosítását teszi szükségessé, elsődlegesen büntető tárgyú jogszabályokon kell változtatni - mondta az államtitkár.
A jobbikos képviselő a Ma reggelben kikérte magának azt, hogy nácinak és antiszemitának bélyegezzék a Jobbikot.
Levélben fordulhat Jány Gusztáv ügyvédje az államfőhöz, hogy adják vissza az egykori magyar királyi honvéd tábornok jogtalanul elvett vezérezredesi rendfokozatát.
Négy közigazgatási és igazságügyi tárgyú törvényjavaslatot tárgyal az Országgyűlés. A képviselők véleményezhetik a járásbírósági elnevezés bevezetését, és az anyakönyvi eljárások gyorsítását is.
Egyhangúlag elfogadták a képviselők a Fővárosi Közgyűlés napirendjét szerdán. A testület többszöri halasztás után dönthet a Vidám Parkról szóló előterjesztésről is.
A negyedik fordulón várhatóan a bérkérdések kerülnek napirendre.

Első  Előző  Következő  Utolsó