> Interneten lehet hozzászólni a felvételit szabályozó jogszabály-tervezethez

Egy eljárásban öt felsőoktatási intézménybe lehetne jelentkezni a jövőben - erősítette meg Kaposi József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazgatója a 180 percben.
Nyilvánossá vált a felsőoktatási felvételt szabályozó jogszabálytervezet, amelyhez november végéig lehet hozzászólni az interneten. A Kossuth Rádió reggeli műsorában az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazgatója beszélt a legfontosabb változásokról. Az egyik közülük, hogy az eddigi korlátlan lehetőséggel szemben egy eljárásban csak öt felsőoktatási intézménybe lehetne majd jelentkezni a jövőben.
Csak öt helyre
Kaposi József a 180 percben a módosítást azzal magyarázta, hogy a korlátlan számú jelentkezés lehetősége lényegében eddig is „virtuális” volt, hiszen a statisztikák szerint, akinek esélye volt az eredménye alapján bekerülni valahova, az a legtöbb esetben a 3-4., de az 5. helyen szinte biztosan be is jutott, csak nagyon extrém esetekben nem sikerült. A módosítás célja volt az is, hogy a jelentkezők, illetve szüleik reálisan felmérjék lehetőségeiket, és feleslegesen ne költsenek olyan felvételi helyekre, amelyekre esély sincs bejutni – tette hozzá a szakértő. A felsőoktatás finanszírozási rendszerének átalakításával is összefügg az a módosulás is, hogy a jelentkezés 9 ezer forintos alapdíja nem változik ugyan, de ez csak egy helyre vonatkozik, a többiért már fizetni kell, igaz, már csak legfeljebb négyért, így ez a megoldás gazdaságosabb is - érvelt Kaposi.
Változó tanárképzés
Változott a belépési feltételek rendszere is. A pályaalkalmassági vizsga néhány szakon opcionálisan előírható, a munkaerő-piaci elvárásokhoz igazodva kétszakosra visszaállított tanári szakoknál pedig kötelező lesz – hangsúlyozta a szakértő. Eddig nem lehetett 18 éves korban tanárnak jelentkezni, csak a hároméves alapképzés után választhatta valaki ezt az irányt, az új rendszerben azonban már az elején eldöntheti valaki, hogy milyen (kétszakos) tanár is szeretne lenni. A szakválasztás bizonyos értelemben irányított, a „nagy szakok” mellé lehet a kisebbeket választani – tette hozzá Kaposi, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy az új rendszer bizonyos esetekben egy bemenetű, de két kimenetű (duális), 10 nagy szak esetében ugyanis a jelentkező az első három év után vagy az 5+1-es középiskolai tanári irányba, vagy a 4+1-es általános iskolai tanári irányba mehet majd tovább.
Kötelező pályaalkalmassági
A pályaalkalmassági vizsga elsősorban arra irányul majd, hogy a jelentkező alkalmasnak tűnik-e személyiségében a pedagógusi pályára. A megállapítás módszerére a Magyar Rektori Konferencia pedagógusképzési bizottsága dolgozott ki egy javaslatot, ezt az oktatáskutató intézet most vizsgálja, és igyekszik véglegesíteni. A szakértők azon dolgoznak, hogy ez a szóbeli megméretés olyan pedagógiai szituációkhoz kapcsolódjon, amelyekből kiderülhet, hogy a jelentkezőnek van-e pedagógiai érzéke, tud-e értelmezni egy valós vagy valósnak tűnő pedagógiai helyzetet. Ez a rendszer egyébként már működik a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, és a tapasztalatok szerint jól jelezte előre, hogy a jelentkező megfelel-e a pedagógussá válás követelményeinek.
hirado
2012.11.28. 15:57