HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD

N. Imrét a 2009. július 4-ei, Erzsébet téri fűre ülésért vitték be aznap a gyorskocsi utcába, s kiderült: garázdaságért eljárást indítottak ellene.
Az SZDSZ-szel való együttműködés kapcsán Nagy Tamás azt mondta, a pártban "vannak belső beszélgetések", de ők úgy látták, van olyan csapatuk, amely az MDF-et megfelelően tudja képviselni
A TÁRKI legújabb felmérése szerint az MDF támogatottsága kissé erősödött, a Jobbiké pedig valamelyest gyengült
A Fidesz feljelentést tett közérdekű adatokkal való visszaélés bűncselekménye miatt Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és Veres János volt pénzügyminiszter ellen
A Holokauszt Világnapján kiadott közleményében úgy fogalmazott a miniszterelnök: ezért fontos ez a nap és minden megemlékezés, mert megerősítenek bennünket, a szabadság és a demokrácia kompromisszumot nem ismerő híveit
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésnek, hogy megteremtse a holokauszttagadás büntethetőségét
Az út összesen kilenc év alatt készült el, s ezidő alatt 156 baleset történt a szakaszon - mondta a hódmezővásárhelyi polgármester
Megsértette az egyenlő bánásmódról szóló törvényt a kiskunlacházi polgármester – állapította meg az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH). Répás József polgármester 2008 novemberében egy gyilkosság után arról beszélt, hogy elég volt a „romaerőszakból”. Nem cigányozhatnak többet a közszereplők?
Többen tiltakoztak a kilakoltatási moratórium alatti időszakban megtartott ingatlanárverés ellen
A Jobbik javaslata között szerepel, hogy a kiemelkedően magas nyugdíjakat felülvizsgálnák, és átcsoportosítanák a kisnyugdíjasok számára
A volt miniszterelnököt és a volt pénzügyminisztert közérdekű adatokkal való visszaéléssel vádolja az ellenzéki párt
Az öt rendőr szakszervezet a rendőrség állományát érintő esztelen megszorítások ellen, és a cafetéria megvonása ellen emel szót
Az árcsökkentés félmilliárd forintba kerülne, amit a fővárosi költségvetés tartalékából fedeznének
A kórház javaslata szerint a Szegedi Gyermekpszichiátrián kell tovább kezelni két gyereket azok közül, akik kedden begyószerezték magukat a makói református általános iskolában. Az idegnyugtató egyik gyereknél sem okozott károsodást.
A Fidesz áprilisban választástörténelmet írhat azzal, ha jelöltjei az összes választókörzetben győznek, és a listás szavazáson is veri a többi pártot. A szokatlanul nagy győzelemnek azonban az lehet a szokatlan mellékhatása, hogy Orbán Viktor kimaradhat az Országgyűlésből. A pártelnökökre jellemző arisztokratikus módszer, hogy kizárólag az országos lista élén akarnak képviselőséghez jutni, egy különösen nagy győzelem esetén meg is bosszulhatja magát.

Első  Előző  Következő  Utolsó