HIRDETÉS
HIRDETÉS

Fontolóra vette Thomas de Maiziere német belügyminiszter, hogy kiterjeszti a német hírszerzés munkáját az Egyesült Államokra is, miután a múlt héten újabb megfigyelési botrány robbant ki egy német kettős ügynök miatt, aki az Egyesült Államoknak is dolgozott - írta hétfőn a Bild című német lap.

Biztonsági forrásokra hivatkozva az újság közölte: a belügyi tárca vezetője egy belső értekezleten kifejtette, úgy véli, sürgős szükség van arra, hogy a jövőben "360 fokos képet" kapjon a világról Németország. Maiziere nem zárta ki Nagy-Britannia és Franciaország német megfigyelését sem. A Bild emellett a belügyminisztérium egy titkos iratára hivatkozva közölte, hogy konkrét "ellenintézkedéseket" is kilátásba helyezett a tárca, amelyek egyebek mellett érintik a kommunikációs megfigyelést.

Hans-Georg Maassen, a szövetségi alkotmányvédelmi hatóság (BfV) elnöke már az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) korábbi, Németországot is érintő titkos adatgyűjtési tevékenységének kiderülésekor jelezte a német hírszerzés újraszabályozásának szükségességét.

Angela Merkel német kancellár Pekingben hétfőn úgy nyilatkozott, hogy ha beigazolódnának a vádak, az egyértelműen ellentétben állna azzal, amilyennek lennie kellene a "partnerek közötti együttműködésnek". Joachim Gauck elnök vasárnap a német televízióban aggasztónak nevezte az esetet, Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter az ügy sürgős tisztására szólított fel.

Christiane Wirtz, a német kormány szóvivője hétfőn azt mondta, hogy az ügy nem fenyegeti az Egyesült Államok és az Európai Unió szabadkereskedelmi megállapodásról szóló tárgyalásait.

A Fehér Ház és az amerikai külügyminisztérium eddig nem reagált a német szövetségi hírszerző szolgálat (BND) 31 éves alkalmazottjának őrizetbe vételére, aki nevük elhallgatását kérő hírszerzők és politikusok szerint elismerte, hogy iratokat adott át amerikai kapcsolatának. A dokumentumok az Edward Snowden volt szerződéses NSA-munkatárs állításainak, köztük Angela Merkel telefonja lehallgatásának ügyében vizsgálatot folytató parlamenti bizottságról tartalmaztak információkat. Lapértesülések szerint a férfi állítólag több mint 200 dokumentumot adott át az Egyesült Államoknak mintegy 25 ezer euróért (több mint 7,7 millió forint).

hirado

Feltöltve: 2014.07.07.
Megnézve: 1963

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra