HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Középiskolások tüntettek Székesfehérváron

t: 126

Középiskolások tüntettek Székesfehérváron

A felsőoktatás tervezett átalakítása ellen tüntetett mintegy százhúsz középiskolás Székesfehérváron, majd átadták petíciójukat a megyei kormánymegbízottnak.

A résztvevők a Vörösmarty Színház előtt gyülekeztek, majd rendőri felvezetéssel a megyeháza elé vonultak, ahol felolvasták követeléseiket.

Ezt követően Dorkota Lajos kormánymegbízott fogadta a diákok képviselőit és az újságírók jelenlétében a pontszámokról, a tandíjról, a felsőoktatási forráskivonásról és a hallgatói szerződésekről beszélt velük.

A kormánymegbízott azt mondta, hogy a legutóbbi kormányzati döntésekkel eleget tettek azoknak a kéréseknek, amelyek miatt a diákok a múlt hét óta tüntetnek. Szerinte ha a magyar állam biztosítja a feltételeket a felsőoktatási tanulmányokhoz, akkor elvárhatja, hogy a fiatal diplomások tudásukat a nemzet szolgálatába állítsák. Hozzátette: elmehetnek ugyan külföldre dolgozni, de idővel jöjjenek haza. A diáktanács vezetője, Árkus Bence azt mondta, bíznak a hallgatói szerződések újratárgyalásában és abban, hogy a ponthatárokat meghúzása nem nehezíti majd a bejutást a felsőoktatási intézményekbe.

hirado

2012.12.19. 09:00

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek