
Az ünnepek előtt a szezonális élelmiszereket vizsgálja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. Eddig közel négyezer ellenőrzést tartottak, nagy áruházláncokban és kis boltokban is jártak.
Karácsonykor megnő a halfogyasztás, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal ellenőrzései például az élő hal árusítására is kiterjednek. Oravecz Márton, a Hivatal elnöke a Kossuth Rádió Hajnal-táj című műsorában elmondta, bár nincs arra vonatkozó uniós előírás, hogy egy egy köbméteres akváriumban hány halat lehet tartanai, de a tartályban a halak nem lehetnek túlzsúfoltan, biztosítani kell, hogy szabadon el tudjanak mozdulni egymás mellett, és hogy ne lógjon ki a hátuk a vízből. Biztosítani kell továbbá a megfelelő oxigénellátást, és figyelni kell arra is, hogy sérült, beteg, elhullott hal nem lehet az akváriumban. Az esetlegesen elpusztult állatot azonnal el kell távolítani.
Sok helyen előre tisztított halat árulnak. Ezt a munkát célszerű a vásárlótértől elkülönített helyen végezni, nehogy elvegyék a vevők kedvét a vásárlástól, javasolja hatóság elnöke. A bontódeszka és egyéb eszközök tisztaságát, fertőtlenítési lehetőségét is vizsgálhatják az ellenőrök, s figyelni kell arra is, hogy a különböző halfajtákat elkülönítve, azonosítva kell tárolni.
Az előre csomagolt áruknál az uniós előírásoknak és a magyar jogszabályoknak megfelelő jelölést kell feltüntetni. Ez a különböző áruféleségeknél eltérő lehet, de az alapadatok minden esetben az áru, az előállító, a forgalmazó megnevezése, a termék nettó tömege vagy térfogata, valamint az összetevők.
A húsoknál, zöldségfélénél az összetevők felsorolása elmarad, de a boltnak rendelkeznie kell a megfelelő specifikációkkal, felvágott vagy a virsli esetében például a szállítási dokumentumoknak kell tartalmaznia a lejárati időt. Ha a vevő ezek iránt érdeklődik, az üzletnek tájékoztatást kell nyújtania.
hirado
2012.12.19. 08:52