
Nem engedhetjük meg az uszító beszédet és erkölcsi kötelességünk kiállni azokért, akik a gyűlölettel teli szavak célpontjai - jelentette ki Martonyi János külügyminiszter azon a csütörtöki budapesti konferencián, amelyen a száz éve született Raoul Wallenberg és egykori segítőinek sorsáról beszéltek történészek.
"Ma szerencsésebb korban élünk, ahol könnyebb, kevésbé kockázatos jót tenni. Felelősségünk, hogy a világ ebbe az irányba haladjon tovább, és kiléphessen a 20. század árnyékából" mondta.
Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke szintén az uszító szavak elleni fellépést hangsúlyozta. "Az embertelenséget már a szavaknál, már az első mondatnál, már az első szónál meg kell állítanunk" - jelentette ki.
hirado
2012.12.06. 11:03