
Mai közleménye szerint a szocialista párt üdvözli, hogy a Haza és Haladás Egyesület hivatalosan is jelezte együttműködési szándékát az MSZP Szövetség a változásért elnevezésű állásfoglalásával kapcsolatban. Az MSZP fontosnak tartja, hogy a magyarországi demokratikus erők programalapon együttműködve váltsák le a Fidesz-kormányt, és építsék fel az új Magyar Köztársaság demokratikus rendszerét – áll a közleményben.
Mesterházy Attila pártelnök november 28-án jelentette be, hogy az MSZP együttműködést ajánl az Együtt 2014 választói mozgalom alapítóinak (Haza és Haladás Egyesületnek, a Milla Egyesületnek és a Magyar Szolidaritás Mozgalomnak), továbbá az LMP-nek, a Demokratikus Koalíciónak, a 4K!-nak, a Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak és a Szövetségben, Együtt Magyarországért pártnak.
Az MSZP azt kezdeményezte, hogy a demokratikus pártok és szervezetek 2013 első négy hónapjában szakpolitikai kérdésekről tárgyaljanak, majd a programok egyeztetése után közösen készüljenek fel a regisztrációs kampányra. Ez vezethet el szerintük ahhoz, hogy a jövő év végén közös egyéni jelölteket és közös listát állítanak a választásokra. A szocialisták ugyanakkor a múlt héten már elkezdték, és az év végéig be is fejezik a 106 egyéni választókerület "felelősének" kiválasztását, némileg kész helyzet elé állítva potenciális szövetségeseiket.
index
2012.12.04. 11:12