
Az új szabályok értelmében a gyermekre várók a szükséges dokumentumokat elektronikus úton is elküldhetnék majd és egyszerűsödne például a külföldi állampolgárságú gyerekek örökbefogadása is. A szakértők szerint jelentős cél lenne az is, hogy könnyítsék a nagyobb, már állami gondozott gyermekek örökbefogadását.
Fontos, hogy a gyermekek, akik az állami rendszerben élnek, minél hamarabb örökbefogadó családba kerülhessenek – nyilatkozta a Híradónak Bogár Zsuzsanna, az Ágacska Alapítvány elnöke. A legtöbb szülő azonban továbbra is újszülöttet szeretne örökbe fogadni.
A párok most általában kettő-négy évet várnak egy babára, ezért is változtatnák meg a kiadott alkalmassági igazolások érvényességét is. Ezek jelenleg két évre szólnak és egy évvel hosszabbíthatók meg.
Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális államtitkára elmondta: azoknak, akik megkapták az örökbefogadói papírt, legalább három év és plusz egy évre fog szólni az, ami annyit jelent, hogy kicsit kitoljuk az eddigi lehetőséget egy évvel, aminek az a lényege, hogy nem kell még egyszer újra felmérni őket.
Magyarországon jelenleg 3200-an várnak örökbefogadásra, tavaly viszont összesen 836 gyermeket adtak örökbe.
Az egyszerűsítésekről januárban dönthet a kormány.
hirado
2012.12.03. 11:14