
„Az Ökopolisz Alapítványban mondtam le a társelnöki tisztségéről, mert a kialakult helyzet olyan irányba sodorta az egész közéletet, mely jelentős politikai közéleti tevékenységbe kényszerített volna engem. Ezt pedig nem kívántam vállalni” – mondta Róna Péter közgazdász a Ma reggelben, majd hozzátette: míg az Ökopolisz Alapítvány kutatómunkájában a segítségükre tudott lenni, az „rendben volt”, de az elmúlt hetek eseményei ezen jelentős mértékben változtattak.
„Nagyon haragszom az Együtt 2014-re és Bajnai Gordonra, mert az LMP-t tudatosan és szándékosan nagyon nehéz, alapvetően élet-halál helyzetbe hozták” – fogalmazott a közgazdász.
Arra a felvetésre, hogy korábban „erőszakos bandának” nevezte az Együtt 2014-et, azt mondta: a nyomásnak, amely alá az LMP került, nincs vége, ebben a csatában pedig ő nem kíván részt venni.
Az Együtt 2014-hez való csatlakozásnak Róna Péter nem látja okát és nem tartja helyénvalónak, hogy a felkérést „egy 200 küldöttből álló kongresszushoz küldik elfogadásra 3 nappal korábban” – szerinte ez egy bázisdemokráciára épülő politikai pártban lehetetlen helyzetet teremt.
Azzal kapcsolatban, hogy a Népszabadságban korábban megjelent cikk szerint hátat fordít a pártnak és Magyarországnak is, elmondta, írt a cikk írójának. Arra hívta fel a figyelmét, hogy a beszélgetésükben egyáltalán nem volt szó arról, hogy hátat fordít Magyarországnak, valamint a lap által közölt levélben sem tett erre utalást.
Róna Péter szerint kedd késő este megtörtént a korrekció a cikkben, közben azonban ez a hír terjedt el a különböző portálokon.
hirado
2012.11.29. 11:02