HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Tömegek veszik félvállról a betegségüket

t: 116

Tömegek veszik félvállról a betegségüket

Népbetegség a magas vérnyomás; a magyar lakosság tudatosabban táplálkozik, nem mindenki függ valamitől; sok a stressz, kevés a barát; ha sportról van szó, akkor az emberek elsősorban kerékpároznak, futnak és úsznak – így lehet nagyjából összefoglalni a hazipatika.com nagy egészségtesztjének eredményét.

Pilling Róbert, a hazipatika.com főszerkesztője a Kossuth Rádió Napközben című műsorában elmondta, a felmérés során a portál kérdőívét több mint 17 ezer ember töltötte ki, ami már átfogó képet nyújt a lakosság egészségügyi állapotáról. A főszerkesztő kiemelte, az egyik legnagyobb problémának a mindennapi feszültség tűnik, a válaszadók 15 százaléka mondta azt, hogy erős stressz alatt éli az életét, 58 százalék pedig azt közölte, rendszeresen nyomasztja a stressz.

A válaszok alapján jellemzőnek tűnik, hogy bár egyre több embernek van krónikus betegsége, illetve tömegeket érint a stressz, sokan mégsem tesznek ellene, sőt tulajdonképpen úgy érzik, nincs komoly bajuk. Tízből kilenc ember úgy gondolja, hogy ő egészséges.

Jónak számít azonban, hogy az előző, 2010-ben készült felmérés óta egyértelműen pozitív tendenciák is megfigyelhetők, azt látni, hogy – bár még van hová fejlődni – az emberek próbálnak egészségesebben élni. A válaszadók 55 százaléka rendszeresen szed vitaminokat, 57 százalékuk odafigyel saját és családja egészségére.

Jellemző, hogy egyre többen járnak el szűrővizsgálatokra, valamint többen figyelnek oda arra is, hogy mit esznek, és az egészségesebb élet szolgáló speciális éttrendet tartanak. Ezek közé tartozik a táplálkozástudomány által egészségesnek tartott vegetarianizmus is, amelyet a kérdőíven viszonylag sokan jelöltek be.

A lelki állapot fontos befolyásolója a testi egsészégnek is. Ebből a szempontból a teszt fontos eredménye volt, hogy 2-3 százalékkal nőtt azoknak a száma, akik azt mondták, nincs egyetlen barátjuk sem – számolt be a hazipatika.com egészségtesztjéről a Napközben keddi adásában Pilling Róbert főszerkesztő.

hirado

2012.11.29. 11:01

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek