> Elnöki hivatal: egy emberként ítélték el a "megengedhetetlen" kijelentést

A Köztársasági Elnöki Hivatal szerint a Gyöngyösi Márton által elmondottak legfontosabb következménye és eredménye, hogy minden mértékadó párt és politikus egy emberként ítélte el a "megengedhetetlen" kijelentést.
Altorjai Anita, a KEH sajtófőnöke kedden az MTI megkeresésére közölte: Áder János államfő üdvözölte, hogy a kormány és a civil világ is elutasította az elhangzott kijelentéseket, és ennek üzenetértéke kell, hogy legyen mindenki számára. Hangsúlyozta: a köztársasági elnök az elmúlt fél évben több ízben is világossá tette, hogy aki egy magyar embert vallása, származása miatt sért meg, az a magyar nemzetet sérti meg. "Az ilyen és ehhez hasonló mondatoknak, gondolatoknak nincs helye a magyar Országgyűlésben!" - írta a sajtófőnök, hozzátéve: az elhangzottak minden jóravaló, tisztességes magyar ember erkölcsi érzékét alapjaiban sértik.
Gyöngyösi Márton hétfőn az Országgyűlés plenáris ülésén, Németh Zsolt külügyi államtitkárhoz intézett azonnali kérdésében azt kifogásolta, hogy a kormány nem áll Palesztina oldalára a gázai konfliktus ügyében. Úgy fogalmazott, a világbékét elsősorban Izrael fenyegeti, majd azt mondta: "pont itt lenne az ideje egy ilyen konfliktus kapcsán annak, hogy felmérjük azt, hogy az itt élő, és különösen a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára".
hirado
2012.11.27. 21:34