HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Ma dönthetnek az új választási szabályokról

t: 109

Ma dönthetnek az új választási szabályokról

A Ház ülése ezúttal is 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit az interpellációs időszak követ. A délutáni órákban az elsők között dönthetnek például a belügyminiszter javaslatáról, amely arról rendelkezik, hogy a budapesti kerületek tulajdonában álló kikötőhelyek ingyenesen átkerülnek a fővárosi önkormányzat használatába.

Ezt követően határozhatnak a kormánypártok választási eljárásról szóló törvényjavaslatáról. A Ház legutóbb, az eredeti indítványon változtatva ötven napban határozta meg a kampányidőszakot, ami alatt a pártok a plakátokon és szórólapokon kívül csak a nyomtatott sajtóban, a közszolgálati médiában, illetve a közösségi médiaszolgáltatóknál hirdethettek volna, míg a kereskedelmi médiumokban és az internetes hírportálokon nem.

A Miniszterelnökséget vezető Lázár János ugyanakkor vasárnap, zárószavazás előtti módosító javaslatban kezdeményezte, hogy a pártok továbbra is hirdethessék magukat online felületeken is.

Módosíthatják a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) hatáskörét is, amely azonban - egy bizottsági zárószavazás előtti változtatás révén - a kabinet terveivel ellentétben mégsem terjedhet ki azokra a gazdasági társaságokra, amelyekben kisebbségi, illetve közvetett tulajdona van az államnak.

A határozathozatalok napirendjén ezúttal is szerepel egy a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött előterjesztés. A képviselők ezúttal az október 8-án elfogadott hulladékról szóló törvényjavaslaton változtathatnak, várhatóan figyelembe véve Áder Jánosnak az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) hatáskörét érintő kifogásait.

A fentieken túl szavazás várható még a kormány azon két indítványáról, amelyek a szociális és gyermekvédelmi, valamint a köznevelési feladatokat ellátó intézmények állami átvételéről rendelkeznek. Továbbá változtathatnak a szeptemberben elfogadott trafiktörvényen is, kimondva, hogy a jövőre létrejövő nemzeti dohányboltok szerencsejáték-ipari termékeket is forgalmazhatnak.

Az Országgyűlés három-, vagy négynapos ülést tart a héten, a pontos napirendet a házbizottság mai ülésén véglegesítik.

hirado

2012.11.26. 11:01

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek