
A 2008-as eseményeket nem lehet megkerülni, ha a magyar kormány IMF-fel való tárgyalási stratégiáját szeretnénk elemezni – mondta az M1 Az Este című műsorában Bogár László.
A közgazdász kifejtette: négy évvel ezelőtt drámai események zajlottak le a világgazdaságban, óriási bankok omlottak össze, aminek rövid idő alatt nagyon súlyos következményei lettek.
A drámai helyzetet azonban szándékosan gerjesztették, amire azért volt szükség, hogy a bankok „benyújthassák a számlát az államoknak” – fogalmazott a szakember. Hozzátette: másfél év alatt összesen 12 ezer milliárd dollárt fizettek ki a bankoknak az egyes országok, ez nagyjából Magyarország Trianon óta produkált összes nemzeti jövedelmének felel meg. A „világot irányító pénzhatalmi erők” azért tudták sikeresen zsarolni az államokat, mert ha nem kaptak volna pénzt, összeomlott volna a gazdaság – magyarázta.
A közgazdász szerint ezek az erők ugyanakkor eddig nem voltak tisztában a veszélyes következményekkel. Ilyen például Görögország esete, ahol mintegy 30 milliárd euróval „vágták vissza a kiadásokat”, és a brutális megszorítások ellenére is csaknem 100 milliárd euróval nőtt volna az államadóssága, ha nem engedik el neki – jelentette ki, megjegyezve: ez is bizonyítja a helyzet tarthatatlanságát.
Bogár László úgy véli: a magyar kormány helyesen cselekszik, amikor megpróbálja „elodázni” a megállapodást a Nemzetközi Valutalappal. A közgazdász azt mondta: az IMF egy diszkrét úr, aki védelmet ajánl, a valódi veszélyt azonban éppen ő maga jelenti. Ha nyíltan megszakítjuk a tárgyalásokat, „agyonütnek bennünket a verőlegények, ugyanakkor a védelmi pénz fizetésébe is belerokkanunk” – hangsúlyozta a szakértő.
hirado
2012.09.22. 14:12