HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > ÜZLET > Nem indult újra a termelés a kapuvári húsgyárban

t: 225

Nem indult újra a termelés a kapuvári húsgyárban

A tulajdonos múlt heti ígérete ellenére nem kezdődött el az intenzív munka az üzemben.

"Látjuk, hogy a menedzsment dolgozik a probléma megoldásán, de azt is, hogy a mai nappal ez nem sikerült" - fogalmazott az MTI-nek nyilatkozva az üzem szakszervezeti vezetője. Pászli Tibor elmondta, hogy az utóbbi napok minimális működése folytatódott a hétfő reggeli órákban is, és megjegyezte: már a felvásárlók pénteki visszajelzéseiből látható volt, hogy kevéssé valószínű az üzem felpörögése.

A Kisalföld című megyei napilap szerdai számában megjelent cikk szerint többhetes termeléscsökkenés után szinte teljesen leállt a kapuvári húsgyár, a Kapuvári Hús Zrt. közgyűlését pedig - amelytől a dolgozók komoly eredményeket vártak - a múlt hét elejéről szeptember 27-ére halasztották. A hazaküldött alkalmazottak a telefonhívást várják a munka újraindulásáról.

A lap által közölteket a nap folyamán Pászli Tbor úgy korrigálta az MTI-nek, hogy a termelés nem állt le, ám jelentősen csökkent, lényegesen kevesebb alapanyag érkezik és késztermék távozik az üzemből. A termelés csökkentése aggodalomra ad okot, mivel szeretnék megtartani a 400 munkahelyet és az üzleti partnereket - jelentette ki.

Szerdán a Kormányszóvivői Iroda bejelentette, hogy a kormány kiemelt jelentőségű vállalattá nyilvánította a kapuvári húskombinátban érintett két céget. A lépést az indokolta, hogy a kapuvári húskombináttal kapcsolatban súlyos pénzügyi visszaélések gyanúja merült fel a korábbi felelőtlen garanciavállalások miatt.

A helyzet tisztázására és a munkahelyek megvédésére a kormány megteszi a szükséges lépéseket, nemzetstratégiai szempontból kiemelt jelentőségű vállalattá nyilvánította a húskombinátban érintett mindkét céget - közölte a Kormányszóvivői Iroda szerdán. A két érintett cég a Kapuvári Hús Zrt. és a Kapuvári Bacon Húsipari Kft.

Pénteken 400-500 ember demonstrált az üzem előtt az ott dolgozók munkahelyei védelmében.

hirado

2012.09.17. 11:19

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek