
Hosszú távon a helyi termelés erősítése, az adottságok jobb kihasználása segíthet - mondta a Krónikának a szakértő.
Komoly élelmiszerár-emelkedésre számíthatunk, és a súlyos aszály mellett ennek oka az energia drágulása is. Több szakember szerint ez utóbbira megoldás lehetne a lokális termelés. Borbély Csaba agrárközgazdász, egyetemi docens a Krónikának azt mondta, a helyben termelt, egészséges élelmiszer jókora biztonságot adhat, és nagyon felértékelődhet azokkal a nem tudni, milyen hozzáadott anyagokkal tartósított, kiegészített termékekkel szemben, amelyeket a világ egyik végéből a másikba utaztatnak. Eközben pedig Magyarországnak hagyományosan jó mezőgazdasági adottságai vannak, többet tudnánk termelni, mint amennyit elfogyasztunk.
Korábban az uniós támogatási rendszer a növénytermesztést részesítette előnyben, így a magyar állattenyésztés komoly veszteségeket szenvedett el. Valamikor 13 millió sertés volt Magyarországon, most alig több mint 3 millió, a több százezres szarvasmarha-állomány mostanra 200 ezer alá esett, pedig adottságaink európai mércével is kiválóak. Az ország összterületének csaknem fele mezőgazdaságilag művelhető, és most is vannak olyan területek, ahol Európa meghatározó tényezői vagyunk – hívta fel a figyelmet a szakember.
Emlékeztetett arra is, hogy az uniós támogatási struktúra megváltozik a következő periódusban, az agrárium a gazdaság komoly húzóereje lehet, ehhez pedig új piacokat kell szerezni belföldön és külföldön egyaránt.
hirado
2012.09.15. 12:38