
Éves szinten legkevesebb 250 millió forint megtakarítást vár a lépéstől a főváros.
A Fővárosi Vízművekbe olvad a BKSZT Budapesti Szennyvíztisztítási Kft. a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki döntése értelmében. A határozatot 27 igen szavazattal hozták meg, a Jobbik 3 képviselője, valamint az MSZP-s Andó Sándor tartózkodott.
Tarlós István főpolgármester és György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes közös indítványa szerint a főváros arra törekszik, hogy a víziközmű-szolgáltatási ágazati tevékenységeket ugyanaz a szolgáltató lássa el. A fúzióra a Fővárosi Vízművek önkormányzati kézbe kerülése után azonnal megnyílt a lehetőség, s a beolvadással kialakítható egy kizárólag önkormányzati érdekeltségű szennyvízkezelő és vízszolgáltató cég.
A megszavazott előterjesztés indoklása szerint a fúziót több jelentős érv is indokolta, például az, hogy regionális központként lehetőség nyílik hazai és külföldi projektekben való részvételre, indulásra olyan pályázatokon, amelyeken a víz- és szennyvízágazati referencia előny vagy feltétel.
A beolvadás támogatás a Fővárosi Vízművek 12 milliárd forint összegű tagi hitelének refinanszírozásához, az ahhoz szükséges hitelképesség biztosításához, illetve az adósszolgálattal kapcsolatos kötelezettségekhez, s mintegy 20 százalékos forgalomnövekedéshez vezet a társaság működésében.
A javaslat indoklásában megemlítették az is, hogy a beolvadással hatékonyabb lesz a működés, éves szinten pedig 250 millió forintot meghaladó költségcsökkenést eredményez.
A főváros kötelezettséget vállalt arra is, hogy a Fővárosi Vízművek külföldi részvényeinek megvásárlásához szükséges hitel teljes futamideje alatt - legfeljebb 15 évig - kizárólag a társaságot bízza meg a víziközmű vagyonkezelésével, s a főváros területén kizárólag a Fővárosi Vízművek lehet a vízszolgáltató.
hirado
2012.09.13. 11:15