HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > ÜZLET > Giró-Szász: ezért lett kiemelt üzem a kapuvári húsgyár

t: 230

Giró-Szász: ezért lett kiemelt üzem a kapuvári húsgyár

A cégnél súlyos pénzügyi visszaélések gyanúja merült fel, a kormány tisztázhatja a helyzetet, és léphet a munkahelyek védelmében - mondta a 180 percben a kormányszóvivő.

Kiemelt jelentőségő vállalattá nyilvánította szerdán a kormány a kapuvári húsgyárat, hogy a lehető legtöbbet tehesse a 400 munkahely védelmééért. Giró-Szász András kormányszóvivő a 180 percben hangsúlyozta: egy magánkézben lévő cégről van szó, ahol a tulajdonosoknak komoly felelősségük lehet a helyzet kialakulásában, sőt, súlyos pénzügyi visszaélések gyanúja is felmerült a korábban felvett hitelek, illetve garanciavállalások kapcsán.

Ezt a helyzetet tisztázni kell, ezért és a munkahelyek, illetve az ott dolgozók védelmében döntött úgy a kormány, hogy nemzetstratégiai szempontból kiemelt vállalattá minősíti a húskombinátban érintett két céget. A munka most indul, a kormány igyekszik minél hamarabb pontot tenni az ügy végére, ugyanakkor tisztában kell lenni azzal is, hogy keretek közé szorítják a hazai lehetőségek, illetve a nemzetközi szabályzók, például az EU tiltott állami támogatásra vonatkozó szabályai - mondta a Kossuth rádió reggeli műsorában a kormányszóvivő.

hirado

2012.09.13. 11:12

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek