
Idén is importra szorulunk, jó, ha tizedét megtermeljük a szükséges mennyiségnek. A magas ár ellehetetlenítheti az állattenyésztőket.
Jó ára van idén a szójának, és bár termés elmarad a korábbi évek átlagától, a növény jobban viselte az időjárás viszontagságait, mint a kukorica. A magas árnak azonban csak a növénytermesztők örülhetnek, az állattenyésztőknek mindez újabb költséget jelent. A mohácsi szigeten a dél-dunántúli termesztők összejövetelén járt a Hajnal-táj tudósítója.
A műsorban megszólaló, évtizedek óta szójanemesítéssel foglalkozó termelő azt mondja, a szója jobban bírja a kritikus körülményeket, mint a búza vagy a kukorica, bár a betakarítást itt is előbb kellett megkezdeni. A munka kétharmadával már végeztek, de a megszokott hektáronként 3,4-4 tonnás mennyiség helyett most csak 1,5-2 tonna jött le a táblákról.
Magyarországon 38 ezer hektár területen termelnek szóját, és idén ez mindössze 60 ezer tonna szójababot jelent. Eddig is komoly importra szorultunk, most azonban jó, ha a tizedét megtermeljük a szükséges mennyiségnek. Eközben a szója piaci ára felfelé kúszik, valahol 150-160 ezer forint körül jár tonnánként a szokásos 90-100 ezer forint helyett. A termelők persze ennek örülnek, az állattenyésztők viszont lehetetlen helyzetbe kerülhetnek.
A hazai szójatermesztésben egyébként nagyrészt külföldi fajtákat használnak, pedig itthon is zajlik nemesítés, most kapott például állami minősítést a Bólyon előállított korai fajta boglár is, amely 18 százalékkal verte az úgynevezett sztenderd fajtákat – derült ki a Hajnal-táj összeállításából.
hirado
2012.09.13. 11:10