HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > ÜZLET > Táncoktatókra csapott le az adóhatóság

t: 240

Táncoktatókra csapott le az adóhatóság

A NAV szerint egy egri tánciskola négy tanéven keresztül jogosulatlanul kért támogatást az államtól. Az ügynek 17 gyanúsítottja van, a kár több mint 51 millió forint.

A Nemzeti Adó és Vámhivatal tájékoztatása szerint az egri tánciskola vezetői 2004 és 2008 között igényeltek állami, normatív támogatást a tanulókról szóló adatok meghamisításával, a naplóban olyan diákok is szerepeltek, akik egy másik tánciskolába jártak, és voltak olyanok is a listán, akik már korábban végeztek.

Kovács Dorina regionális sajtóreferens az MTI-nek elmondta, hogy az intézmény igazgatója és adminisztrátora utasította a tánctanárokat a csalásra. A történtek tisztázására mintegy ezer diákot, illetve szülőt hallgattak ki a pénzügyi nyomozók.

A tánciskola négy tanév alatt 51 millió 300 ezer forint összegű támogatáshoz jutott jogosulatlanul.

Az ügyben tizenhét embert gyanúsítottak meg, közülük négyet különösen nagy kárt okozó üzletszerűen elkövetett csalással, ők akár tíz évig terjedő szabadságvesztést is kaphatnak. A 13 oktató a gyanú szerint köz- és magánokirat hamisítást követett el.

hirado

2012.09.10. 09:30

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek