
Gyorsabb és egyszerűbb lesz a gazdák számára öntözési engedélyhez jutni, amit már egy évre is megkaphatnak. Korábban mire az ötévest megszerezték, gyakran már nem volt mit öntözni.
Ledőlt egy adminisztratív akadály, amely nehezítette a szárazság elleni küzdelmet. Bevezetik az egynyári öntőzés lehetőségét, ezzel is segítenék az aszály miatt nehéz helyzetbe került kisgazdaságokat. A változtatás lényege, hogy minimális adminisztrációval juthatnak majd a
szántóföldi zöldségtermelők öntőző vízhez, megnyílik a lehetőség a gyorsreagálásra a száraz időszakokban. Eddig mire az engedélyt megszerezték a gazdák, előfordult hogy a megmenteni tervezett növény már kiszáradt. A gazdák ezután már egy idényre is kaphatnak öntözési engedélyt, nem csak öt évre, mint korábban, valamint a korábbi bonyolult procedúrákkal szemben, gyorsabban és egyszerűbben kaphatják meg a hozzájárulást.
Egy gyulai kistermelő minden engedélyt beszerzett, hogy a legnagyobb melegben is vizet jutathasson néhány hektáros káposztaföldjére. A helyi víztársulattól kapott öntözési lehetőséget, és elmondta, hogy enélkül a növények túlélése elképzelhetetlen.
Veres Vilmos, a Békés megyei falugazdász-hálózat vezetője a Hajnal-tájban elmondta, az egyszerűsített ügyintézés azokat érinti, akik szántóföldi körülmények között, akár ipari, de vízigényes növényt, illetve zöldséget termesztenek, a birtokuk mérete pedig nem haladja meg a száz hektárt.
Korábban sokan nem mertek belevágni az öntözésbe, mert túl sok költséggel járt, és az adminisztrációs folyamat is elhúzódhatott, amely után gyakran már késői is lett volna az öntözés. Veres Vilmos emlékeztetett rá, egy évre beruházni kisebb kiadást jelent, mint öt évre. A hosszabb távra érvényes bonyolultabb eljárás magában foglalta a vízjogi engedélyeztetést, a talaj-és vízvizsgálatot is, ami elhúzta a procedúrát.
Mostantól a kutak és ideiglenes szivattyúk segítségével a felszíni vízrétegből kinyerhető természeti kincs egy éves használatához nem vízjogi, hanem üzemeltetési engedélyt kell majd kiváltani. Előbbi tartalmazza a létesítményekre vonatkozó engedélyt is, az utóbbi egy egyszerű kút üzemeltetéséről szól – mondta Veres Vilmos, a Békés megyei falugazdász-hálózat vezetője a Hajnal-tájban.
hirado
2012.08.30. 22:21