
Először rendezik meg, pénteken lesz, és a helyi, már több mint egy évtizedes múltra visszatekintő lecsófesztiválhoz kapcsolódik.
Magyarországon mintegy 190 ezer tonna étkezési paprikát termeltek tavaly, s az idén is hasonló, 200 ezer tonna körüli mennyiségre számítanak. A tavaly megtermelt árunak az összértéke mintegy 60 milliárd forint volt. Az étkezési paprikából mintegy 25-30 ezer tonnát visznek ki az országból, a többit belföldön használják fel. A megtermelt paprika mennyiségének 20-25 százalékát konzerv, illetve mélyhűtött formában tartósítják, dolgozzák fel. Az étkezési paprika döntő hányadát fólia alatt nevelik. Tavaly mint 151 ezer tonna termett így, míg szabadföldi termesztésben 36 ezer tonna.
Ledó Ferenc, a Délalföldi Kertészek Szövetkezetének (Délkertész) elnök-ügyvezetője, az egyik szervező szerint a paprika termesztése általában akkor éri meg a termelőknek, ha hideg hajtatásban négyzetméterenként 7-8 kilogrammot lehet termelni, míg a fűtött fólia alatt és üvegházban egy négyzetméteren 18-20 kilogramm a szüretelhető termés mennyisége. Szabadföldön az extenzív termelés esetén hektáronként 20-25 tonna az a mennyiség, ahol már haszon is mutatkozik, míg az intenzív termelés esetén ebben a kategóriában 70-80 tonna a gazdaságossági határ hektáronként.
A szakember szerint a magyar étkezési paprikatermelést a jelenlegi szintről, belátható időn belül, jelentős mértékben, 40-50 százalékkal lehetne növelni, ha megfelelő feltételek lennének a fóliás terület további növeléséhez. Azaz a mostani évi mintegy 150 ezer tonnás mennyiséget 4-6 éven belül hozzávetőlegesen 250 ezer tonnára lehetne növelni. Ledó Ferenc beszélt arról is, hogy a magyar fűszerpaprika-termelés mennyiségét, amely a múlt évben mintegy 14 ezer tonna volt, akár meg is lehetne duplázni, mivel kedvező folyamatok indultak el ezen a területen is Szentes és Szeged környékén. A fűszerpaprika-termelésben azonban a prémium minőségre kell törekedni, mivel a tömegáru nem versenyképes - mondta a szakember.
hirado
2012.08.28. 21:26