
Megduplázta nemzetközi forgalmát a pécsi repülőtér, pedig korábban már a bezárása is felmerült. A belföldi kisgépes forgalom azonban a magas üzemanyagárak miatt továbbra is stagnál.
Nagyon sok külföldi érkezett ezen a nyáron, a nemzetközi forgalom a tavalyi dupláját érte el, mondta a Krónikának Dragovácz Márk ügyvezető. Ez részben annak köszönhető, hogy egyre több nyugat-európai pilóta fedezi fel a repülőteret, ezen keresztül pedig Pécset és környékét is.
Az ügyvezető elmondta, minden eszközzel, berendezéssel rendelkeznek, amellyel a gépeket ki tudják szolgálni, és a megfelelő személyzet is rendelkezésre áll.
Ez nagyon jó hír a város számára, tette hozzá Hegyi Zsuzsa, a Magyar Turizmus Zrt. regionális marketingigazgatója, aki optimista a jövőt illetően. Azt mondta, ha fellendül a forgalom, élő repülőtérre már könnyebb lesz ideutaztató légitársaságokat meggyőzni.
hirado
2012.08.22. 18:20