HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > AKTUÁLIS > Szombaton az MTV csomagol a MikulásGyárban!

t: 178

Szombaton az MTV csomagol a MikulásGyárban!

December 17. MTV-s nap a MikulásGyárban. Aki szombaton hozza el ajándékát a Felvonulási térre, annak a Magyar Televízió munkatársai személyesen csomagolják be azt.

A délelőtt folyamán ott lesz Nagy György és lánya, Kati, akik a Nagy Vita helyett most a közös dobozolást választják, de találkozhatnak a Klipperek és a Zselé gyerekszereplőivel is.

Délután Varga Edit, Lévay Balázs és A Nagy Könyv arcai segítenek a mikulásoknak, de a nap folyamán kint lesz a Gyárban a Kultúrház csapata, Ráday Mihály, Pálffy István és Baló György is.

A lista ráadásul óráról-órára gazdagodik, mivel az MTV szerkesztőségeiben fontosnak tartják, hogy személyes jelenlétükkel is támogatássák a jótékonysági akciót. Még Rudi Zoltán elnök is beáll dolgozni a Gyárba, ráadásul ő tűnt a legrugalmasabbnak, mivel azt mondta: a nap folyamán bármikor kész segíteni, "akkor megy, amikor beosztják".

Adakozni helyben is lehet, a kihelyezett perselybe eddig már 115 ezer forint került. Az elmúlt három napban pedig már több mint ezer doboz telt meg ajándékokkal, és összesen több mint 20 teherautó indult útnak.

Közben napok óta folyamatosan érkeznek az adományok a Mikulásgyárba.

A Vörökereszt nyolc raktára már megtelt a sok kamionnyi ajándékkal. A játékokat, mesekönyveket, ruhaneműket folyamatosan csomagolják a télapók.

A szervezők szerint a legnagyobb szükség a higiéniai szerekre és a tartós élelmiszerekre lenne, de persze a játékoknak is nagyon örülnek.

A MikulásGyár nyitva tartása: december 10-től 22-ig, hétköznapokon 16 órától 22-ig, hétvégén pedig reggel 10-től este 10-ig.

Korábbi hírek a MikulásGyárról:

Túlóra a MikulásGyárban
Plüssállatok, villanyvonatok és laptopok - Gőzerővel dolgozik a MikulásGyár
MikulásGyár - a mikulások a Felvonulási téren csomagolnak


2005 decemberében az ország legnagyobb jótékonysági akciója vette kezdetét a Felvonulási téren, kivételes hatóerejű összefogással a rászorulókért - a Szociális Depó, a Magyar Vöröskereszt és a Fővárosi Önkormányzat szociális ellátórendszerének segítségével.

A "Gyár" konkrét működése a következőképpen zajlik: az adományozók az építmény egyik oldalán beadják az ajándékokat a mikulásoknak, akik dobozokba csomagolják a meglepetéseket. Amint a csomag elkészült, az építmény másik oldalán bepakolják egy szállítókocsiba, amely elviszi a rászorulókhoz.

hirado

2005.12.14. 10:30

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek