> Súlyos balesetekkel indult a nap: három halott, hét sérült a reggeli mérleg

Súlyos közúti balesetekkel indult a csütörtök reggel. A három karambolban három ember életét vesztette, hét pedig megsérült.
Budapesten, XVI. kerületi a Veres Péter úton garázsba tartó BKV-autóbusz ütközött egy kisteherautóval. A Nagyicce és a Thököly út között történt balesetben egy ember súlyosan, egy másik pedig könnyebben megsérült. A Fiat kisteherautóból egy sérültet a tűzoltók szabadítottak ki.
A Veres Péter utat a karambol után mindkét irányban lezárták, a rendőrség pedig elterelte a forgalmat. A Fővinform szerkesztőségünknek elmondta, a helyszínelést reggel 7 órakor megszűntették, a forgalom zavartalan. Rosta Mariann hozzátette, a fővárosban jelenleg sehol nem kell jelentősebb torlódásra számítani.
Két ember meghalt, amikor a Csataszög és Doba közti egyenes útszakaszon két személygépkocsi frontálisan ütközött - közölte a Szolnok megyei rendőrség.
A jeges, csúszós úton az egyik gépkocsi vezetője nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg sebességét és az egyenes útszakaszon átcsúszott a menetirányszerinti bal oldali sávba, ahol fontálisan összeütközött egy másik személyautóval.
A súlyos karambolban a két sofőr a helyszínen életét vesztette. A mentésre érkező tűzoltóautó a balesettől száz méterre megcsúszott, árokba csúszott és az oldalára borult. A tűzoltók közül senki nem sérült meg. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit - közölte a hirado.hu-val Kovács Ágnes sajtóreferens.
Borsodban egy ember meghalt, öt pedig megsérült egy közlekedési balesetben. A 26-os számú főúton, Sajóbábony közelében egy személygépkocsi eddig ismeretlen okból áttért a szemközti sávba, ahol egy másik autóval ütközött. A másik sávba áttérő gépkocsit vezető férfi a helyszínen meghalt, a másik autóban öt ember megsérült.
hirado
2005.12.01. 11:03