HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > AKTUÁLIS > Villanyoszlopnak hajtott és meghalt

t: 240

Villanyoszlopnak hajtott és meghalt

A zempléni faluban kedd hajnalban egy egri kft. autója eddig ismeretlen okból lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. Az ütközés következtében a járművet vezető román állampolgárságú férfi a helyszínen meghalt, míg utasát a mentők súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja a baleset okait.

Súlyos közlekedési balesetek történtek országszerte

Egy ember meghalt Veszprém és Várpalota között, ahol négy autó karambolozott a vizes, fagyos úton hétfőn este - közölte a rendőrség az MTI-vel.

Veszprémtől Várpalota irányába közlekedett egy személykocsi a 8-as főúton, s a vizes, fagyos úttesten az autó megcsúszott, majd áttért a másik forgalmi sávba, ahol összeütközött egy szemből érkező személyautóval - mondta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Váradi Piroska hozzátette: a karambolozó autókba még két személykocsi szaladt bele. Tájékoztatása szerint a balesetet okozó autó férfi vezetője a helyszínen életét vesztette, a vétlen kocsiban ülők közül pedig egy súlyos és egy könnyebb sérültet szállítottak a veszprémi kórházba.

A 8-as főutat Veszprém és Várpalota között a helyszínelés és a műszaki mentés idejére félpályán lezárták - közölte a szóvivő.

----- * ----- * ----- * ----- * ----- * -----

Megcsúszott a jeges úton és keresztbe fordult egy szlovák kamion hétfő este az M7-es autópálya Budapest felé vezető sávjában, Polgárdi és Szabadbattyán között; két autó nekiütközött, az egyik a kamion alá csúszott - közölte az MTI-vel az autópálya rendőrség.

A kamion alá csúszott gépkocsit a tűzoltók szabadították ki. A kocsi egy utasa súlyos sérüléseket, a kamionnak ütközött másik autóban ülő személy könnyű sérüléseket szenvedett - mondta el az autópálya rendőrség szóvivője.

Gálik Viktória információja szerint az érintett útszakaszon késő éjszakáig tartott a műszaki mentés. A 80-as kilométernél, Polgárdinál elterelték a forgalmat. A sztrádára a 70-es kilométernél térhettek vissza az autósok.

----- * ----- * ----- * ----- * ----- * -----

Budapesten a Rákoshegyi fény- és félsorompónál hétfőn este a Gyuláról a Keleti pályaudvarra közlekedő gyorsvonat összeütközött egy személygépkocsival - közölte a MÁV Rt. szóvivője az MTI-vel.

Kavalecz Imre elmondta: az ütközés következében a gépkocsi és a mozdony is lángra lobbant, a tűzoltók hamar eloltották a tüzet.

A vonaton nem sérült senki.

A MÁV tájékoztatása szerint a fény- és félsorompó jól működött.

Kavalecz Imre elmondta, hogy a helyszínelés és a tűzoltás miatt Rákoshegy és Rákos között szünetelt a közlekedés, az újszászi vonalon közlekedő járatoknál késésekkel kellett számolni.

----- * ----- * ----- * ----- * ----- * -----

Fának ütközött és árokba csúszott egy kamion hétfő este Budapesten, a XIX., Nagykőrösi úton, a gépkocsivezető súlyosan megsérült, a műszaki mentés miatt a baleset helyszínén mindkét irányban elterelik a forgalmat - tájékoztatta az MTI-t Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese.

A Volvo típusú kamion hétfőn 22 óra 10 perckor a Nagykőrösi úton az autópiac irányából a Méta út irányába közlekedett. Az úton megelőzött egy autóbuszt, majd a sávjába visszatérve megcsúszott és az árokparton lévő fának ütközött. A gépkocsivezetőt, egy 27 éves, budapesti lakost a mentőszolgálat súlyos sérülésekkel szállította kórházba.

A Tűzoltóság munkatársai hajnalig folytatták a műszaki mentést, ezért a Nagykőrösi útról a Méta utca és a Hofherr Albert utca közötti szakaszon mindkét irányban elterelték a forgalmat az 5-ös főút irányába - mondta kedd hajnalban az MTI-nek a BRFK sajtóügyeletese.

A Tűzoltóság ügyeletesének kedd reggeli tájékoztatása szerint az baleset helyszínén az utolsó munkálatokat is elvégezték, így a forgalom valamivel 6 óra után megindulhatott.

----- * ----- * ----- * ----- * ----- * -----

Életét vesztette az a sofőr, aki miatt négy autó karambolozott a 8-as út Veszprém megyei szakaszán - tudta meg a HavariaPress.

A főúton hétfőn este a megyeszékhelyről Várpalota irányába tartott egy kocsi, mikor a fagyos, csúszós úttesten megcsúszott. Az irányíthatatlanná vált jármű áttért a baloldali sávba, ahol frontálisan ütközött egy szabályosan közlekedő autóval. Az összeroncsolódott járművekbe további két kocsi szaladt bele. A karambolt okozó járművezető a helyszínen meghalt, míg a másik három autó utasai közül ketten súlyos, ketten pedig könnyű sérülést szenvedtek. A baleseti helyszínelés és a műszaki mentés idejére a 8-as út Veszprém és Várpalota közti szakaszát félpályán lezárták.

hirado

2005.11.29. 10:30

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek