HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > AKTUÁLIS > Tüntetés a felsőoktatásért – ultimátumot kapott a kormány

t: 210

Tüntetés a felsőoktatásért – ultimátumot kapott a kormány

Az oktatási intézményekben sejtek alakulnak, amelyek minden őket érintő kérdésben megnyilvánulnak.

Az egyetemistákból, oktatókból és gimnazistákból létrejött "sejthálózat" - a Hallgatói Hálózat támogatásával - hétfőig ad ultimátumot a kormánynak, hogy visszavonja a hallgatói keretszámokra vonatkozó rendeletet, ellenkező esetben "nyomást gyakorolnak" majd - mondta az MTI tudósítójának az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) jogi karának épülete előtt Walter Richárd egyetemi hallgató, a fórum egyik moderátora.

Tízpontos javaslatot fogadtak el

Közlése szerint az egyetem épületében délután tartott tanácskozáson egy tízpontos javaslatot és egy tervet fogadtak el, amely alapján olyan sejtek alakulnak gimnáziumokban, felsőoktatási intézményekben, illetve tanári karokban, amelyekben a jövőben minden, az oktatással kapcsolatos kérdésben kinyilvánítják akaratukat.

A sejtek koordinálását a Hallgatói Hálózat vállalta. Az egyik legfőbb követelésük, hogy hétfőig vegye napirendre a kormány a felsőoktatási hallgatókat ért intézkedések visszavonására vonatkozó javaslataikat, és legkésőbb keddig tárgyalják is ezt meg, "vagyis vonják vissza" - mondta Walter Richárd. Mint hangsúlyozta, ha ez nem történik meg, a hallgatói sejtek "minden szinten" nyomást fognak gyakorolni ahhoz, hogy céljukat elérjék.

Az egyetem előtt volt Kunhalmi Ágnes is

Az egyetem épülete előtt megjelent Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja is, aki az MTI tudósítójának azt mondta, a frakció még hétfőn napirend előtt kezdeményezni fogja az Országgyűlésben a keretszámok visszavonását. Megjegyezte: pár nappal a jelentkezési határidő előtt hozták meg a rendeletet, amely drasztikusan csökkenti az államilag támogatott felsőoktatási férőhelyek számát, miközben "olyan mítoszoktól zeng a Fidesz-kormány", hogy Magyarországon diplomás túlképzés van, ezért szükséges az intézkedés bevezetése. Véleménye szerint egy kormányrendeletben lehetne szabályozni az új, megváltoztatott keretszámokat, amelyhez az egyetemek is alkalmazkodhatnának.

A Hallgatói Hálózat képviselői az MTI-nek viszont azt mondták, tiltakoznak az ellen, hogy megmozdulásukon politikusok is megjelentek, és közlésük szerint a pártok által közöltekkel nem azonosulnak.

Fél kilenc után véget ért a megmozdulás

Szerda este fél kilenc után véget ért a megmozdulás, amelynek szervezésébe időközben az Egymillióan a magyar sajtószabadságért nevű Facebook-csoport is bekapcsolódott. A hallgatók, akik a délután folyamán az épületben tartottak tiltakozó fórumot, hazamentek. Az MTI helyszíni tudósítójának jelentése szerint továbbra is jelentős rendőri egység várakozik a Kecskeméti utcában, de intézkedésre nem került sor.

A felsőoktatási törvény visszavonását és az ezzel kapcsolatos társadalmi vitát, az egyetemek függetlenségét, a keretszámok újragondolását és a szociális ösztöndíjrendszer kialakítását követelték azok a tüntetők, akik részt vett a Hallgatói Hálózat demonstrációján Budapesten. A Hallgatói Hálózat Vissza a jövőnket mottóval hirdette meg a demonstrációt; a szervezők szerint a felsőoktatási törvény botrányos átalakításával a kormány elveszi a következő generációk jövőjét. A változások egyaránt lehetetlen helyzetbe hozzák a felvételizőket, az életüket eladósodással kezdő vagy röghöz kötött hallgatókat és az oktatókat - írták korábban.

Beszédet mondott az ELTE egyetemi oktatója

K. Horváth Zsolt, az ELTE egyetemi oktatója beszédében kiemelte: olyan tandíjrendszer bevezetését tudják elfogadni, amely a beszedett összegekből lehetővé teszi a szociális ösztöndíj folyósítását a legrászorultabbaknak. A tandíjnak az egyetemeken kell maradniuk, és az oktatás minőségének fejlesztésére kell fordítani - hangsúlyozta.

Boros Ilona egyetemi hallgató úgy fogalmazott: "az új szabályozással csak azt érik el, hogy aki itthon szeretett volna egyetemre menni, az is elmegy az országból". Felvetette, hogy "a diákok a hallgatói szerződés kényszere vagy a magas tandíjak mellett azért, hogy ezt elkerülhessék, miért ne mennének már elsőévesként is külföldre, ha itthon is fizetniük kell".

Az Egymillióan a magyar sajtószabadságért nevű Facebook-csoport is demonstrációt tartott

Az egyetem épülete előtt az Egymillióan a magyar sajtószabadságért nevű Facebook-csoport is demonstrációt tartott, amelyhez csatlakoztak az egyetemi hallgatók is.

A rendőrség már kora délután lezárta az V. kerületi Kecskeméti utcát a Kálvin tér felől, és az utcában több rendőrségi mikrobusz, illetve kéttucatnyi járőrautó várakozik.

Tüntetők az Egyetem téren - Az ELTE Hallgatói Önkormányzata elítéli az Egyetem téren történteket

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Hallgatói Önkormányzata elítéli, hogy a felsőoktatási törvény visszavonását követelő tüntetők közül többen bementek az intézmény Egyetem téri épületébe, ahol elfoglaltak egy előadótermet. A hallgatói önkormányzat szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében úgy fogalmazott: az egyetem több mint 375 éve alapvető tevékenységeit, az oktatást és a tudomány művelését zavarták meg "illetéktelenek". Az ELTE Hallgatói Önkormányzata elítéli, ha bármilyen csoportosulás a véleményét oly módon szándékozik kifejezni, amellyel társadalmi normákat sért - olvasható a közleményben.

A tüntetést vita előzte meg

A Hallgatói Hálózat reggel azt közölte az MTI-vel, a szerdai tüntetést megelőző este Hoffmann Rózsa államtitkár sajtóreferense azt az információ juttatta el hozzájuk, hogy a szaktárca elolvasta szakmai állásfoglalásukat, s erre a tüntetésen az államtitkár reagálni szeretne. Azt is írták, hogy a felsőoktatási törvényt a parlament elfogadta, a rendeleteket a kormány kiadta, amelyek következtében a magyar társadalmat kész helyzet elé állították. A társadalmi párbeszédre a törvény elfogadása előtt kellett volna lehetőséget teremteni; az egyeztetetés nélkül elfogadott törvény elleni tüntetés nem a megfelelő helye és ideje annak, hogy az államtitkár kifejezze egyet nem értését szakmai anyagukkal kapcsolatban. A fenti okokból Hoffmann Rózsa megkeresését nem áll módjukban teljesíteni - közölték.

Meghívták Hoffmannt a tüntetésre, vagy nem?

Az oktatási államtitkárság tájékoztatása szerint ugyanakkor két nappal az esemény előtt a HH hívta meg a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkárát a február 15-ei tüntetésére. Az MTI birtokába került Erdész Ábel (a HH képviselőjének mondta magát) február 13-i keletzésű levele levele, amelyben az áll: kérik Hoffmann Rózsát, "legalább egy szó vagy forró tea erejéig" tartson velük a tüntetésükön, ahol a keretszámok radikális csökkentését, "kikerülhetetlen adósságukat" gyászolják majd. "Mindazonáltal nagyon örülnénk neki, ha személyesen reagálna a Hallgatói Hálózat felvetéseire" - olvasható a dokumentumban.

Horváth Bence, a HH szóvivője elmondta, hogy az MTI-hírben szereplő Erdész Ábel nem létezik, legalábbis a HH-ban ilyen nevű tag nincsen. Az indexnek azt is elmondta, hogy kedd este Hoffmann Rózsa sajtósa az Erdész Ábel-féle levélre hivatkozva kereste meg őket azzal, hogy köszönik a meghívást és az állatitkár élne is a lehetőséggel, és felszólalna. Horváth erre közölte vele, hogy náluk nincs semmilyen Erdész Ábel. A sajtós erre azt mondta, hogy Hoffmann Rózsa ennek ellenére szívesen felszólalna. A szervezet később ezt az ajánlatot utasította el.

Hoffmann jelezte, hogy szívesen elmegy a demonstrációra

Az államtitkárság szerdai közleménye szerint Hoffmann Rózsa jelezte, hogy elfoglaltságai ellenére is szívesen elmegy a demonstrációra, és tájékoztatja a résztvevőket a felsőoktatás aktuális kérdéseiről és az új felsőoktatási törvényről.
A dokumentum szerint Horváth Bence, a Hallgatói Hálózat elnöke ehhez időt kért az elnökséggel való egyeztetésre. Szerda reggel a Hallgatói Hálózat kiadott egy állásfoglalást, amelyben visszautasítja az államtitkár "megkeresését", úgy állítva be a történetet, mintha ő magától jelentkezett volna erre az eseményre - írták.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatási államtitkársága az oktatási törvények előkészítésekor rendszeresen folytatott társadalmi egyeztetéseket, nyitott a párbeszédre az érintett szervezetekkel, ezért az eljárást méltatlannak tartja - olvasható a kommünikében. A Hallgatói Hálózat Vissza a jövőnket mottóval hirdette meg a demonstrációt a fővárosba; a szervezők szerint a felsőoktatási törvény botrányos átalakításával a kormány elveszi a következő generációk jövőjét. A változások egyaránt lehetetlen helyzetbe hozzák a felvételizőket, az életüket eladósodással kezdő vagy röghöz kötött hallgatókat és az oktatókat - írták korábban.

A Hallgatói Hálózat - diákok és oktatók önszerveződő csoportja - azért jött létre, mert elfogadhatatlannak tartja a felsőoktatási törvény jelen formáját, a keretszámok drasztikus csökkentését és a tandíjak összegét - olvasható a szervezet Facebook-oldalán. A demonstrációval szerdán szolidaritást vállalt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és az LMP is, utóbbi a szimpatizánsait a tüntetésen való részvételre biztatta.

hirado

2012.02.16. 11:12

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek