HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > AKTUÁLIS > Lassítja a közlekedést a hó és az ónos eső

t: 201

Lassítja a közlekedést a hó és az ónos eső

Erősödő havazás kezdődött a hajnali órákban Vas megyében. Vannak olyan területek, ahol a frissen lehullott hó vastagsága már a 4 centimétert is eléri, a megélénkülő északkeleti szél miatt napközben hóátfúvások is kialakulhatnak - közölte az MTI-vel a közútkezelő ügyeletese.

Hajnali fél három órakor kezdett el havazni, a hóesés egyre intenzívebb, és most már Szombathelyet, illetve környékét is elérte - mondta Somogyi Miklós. "Egyelőre csak szórógépeket indítottunk el, de később takarítjuk is az utakat" - mondta.

A szakember szerint a csapadéknak van utánpótlása, a szél miatt pedig akár hóátfúvások is keletkezhetnek. Az utak csúszósak, de a havazás egyelőre csak lassítja a közlekedést, baleset eddig nem történt, elakadt járművet nem kellett kimenteni.

Lassúbb a közlekedés Tolna megyében az éjszakai havazás miatt, de hosszabb menetidővel mindenhová el lehet jutni - közölte csütörtökön a közútkezelő ügyeletese az MTI-vel.

A késő esti órákban kezdődött havazás délről észak felé haladt a megyében, reggelre elállt, összességében 2-4 centiméternyi esett. A főutak vizesek, kis foltokban hókásásak, a mellékutak havasak - közölte az ügyeletes.

A hóeltakarító gépek folyamatosan dolgoztak, elzárt terület nincs a megyében, baleset nem történt - tette hozzá.

Somogy megyében 4-6 centiméter hó esett az éjjel, a 67-es úton, a Simonfai lejtőn hét óra után keresztbe fordult egy kamion, emiatt ott lassúbb a forgalom, csak a kisebb járműveket tudják továbbengedni - közölte a megyei közútkezelő ügyeletese csütörtökön reggel az MTI-vel.

A havazás a szerda esti órákban kezdődött, reggelre a megye nagy részén megszűnt, jelenleg a Balatonnál, Szántód környékén esik a hó - tájékoztatott Bognár József.

Egyelőre nincsenek késések, fennakadások a vasúti közlekedésben

Az éjszakai, illetve a reggeli havazások egyelőre nem okoznak gondot a vasúti közlekedésben, valamennyi reggeli vonat menetrend szerint közlekedik - tájékoztatta a MÁV Rt. szóvivője csütörtökön az MTI-t.

A vasúttársaság felkészült arra, hogy egy intenzívebb havazás esetén biztosítsa a személyszállító vonatok zavartalan közlekedését, 143 vasútállomáson állnak rendelkezésre a vasúti váltók fűtőberendezései - olvasható Kavalecz Imre által az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A közlés szerint a vasúti hálózat hat diszpécserközpontjában hóügyeletet tartanak, a hó eltakarítására száztíz ember áll rendelkezésre. A vasúttársaság harminc mozdony elé szerelhető hóekéje, harmincnégy hóolvasztó gépe és tizenkét hómarója bármikor munkára fogható.

Hó, ónos eső és szél

Napközben többfelé várható havazás, keleten ónos eső, eső is lehet. Az északkeleti szél élénk, néhol erős lesz, helyenként hóátfúvást okozhat.

A legmagasabb nappali hőmérséklet - 2, + 2 fok között alakul, késő este nulla, mínusz 3 fok várható.

Budapesten borult idő várható ismétlődő havazással, napközben átmenetileg ónos eső is elfordulhat. A keleti, északkeleti szél gyakran megélénkül, délelőtt még helyenként erős széllökések is lehetnek.

A Fővárosi Közterület-fenntartó Részvénytársaság közleménye a téli hóeltakarítási munkákról

Budapesten hajnali 03.30 órától gyengén, 05.00 órától intenzíven havazik.
A Fővárosi Közterület-fenntartó Részvénytársaság azonnal megkezdte a sikosságmentesítési munkákat Budapest 1045 kilométer fő- és tömegközlekedési útvonalhálózatán, valamint a lakosság közellátását biztosító intézményekhez (kórházak, rendelőintézetek, élelmiszer-elosztók, kenyérgyárak) vezető mellékútvonalakon.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előre jelezte a havazást, ezért az éjszaka folyamán ezeken az útvonalakon, kiemelten a hegyi utakon, előszórást végeztünk, hogy a hajnali munkakezdéskor a BKV járatai menetrend szerint közlekedjenek.
Valamennyi viszonylat fennakadás elindult.

A nappali műszakban 90 db szóró célgéppel és kézi hómunkásokkal végzünk hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat.

Ismét téli útviszonyok uralkodnak a fővárosban, melyek a közlekedés résztvevőitől - különösen a gépjárművezetőktől - fokozott körültekintést igényelnek. A biztonságos közlekedés érdekében elengedhetetlen a téli gumik használata. Kérjük vigyázzanak egymásra!

Kérjük a gépkocsivezetőket, hogy adjanak elsőbbséget a sárga villogót használó téli célgépeknek!

2005.11.24. 09:22

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek