
A Gazdasági Versenyhivatal 2 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a Malévot, a légitársaság a fogyasztók megtévesztésére alkalmas reklámjai miatt - közölte a hivatal pénteki közleményében.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsa csütörtöki tárgyalásán megállapította, hogy Malév Rt. a jegykiállítási díjjal kapcsolatos tájékoztatása a 2005 elején tartott "Diákakció"-ja során a fogyasztók megtévesztésére alkalmas volt.
A légitársaság reklámjaiban ugyanis nem tájékoztatta az utasokat arról, hogy jegykiadáskor jegykiállítási díjat is felszámít.
A bírság meghatározásakor a versenytanács figyelembe vette, hogy a vizsgálat csak az említett akciós időszakban tanúsított magatartás értékelésére terjedt ki.
Mivel a kifogásolt magatartás az érintett piac több szereplője által is követett gyakorlat volt, a Versenytanács a jogsértés megállapításától azt várja, hogy a határozat iránymutatásul szolgál a piac valamennyi szereplője számára.
hirado
2005.10.14. 18:39