HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > AKTUÁLIS > Feloldották a karantént, hazatérhetnek a magyarok

t: 225

Feloldották a karantént, hazatérhetnek a magyarok

Feloldották a karantént a Duna-delta térségében tartózkodó négy magyar állampolgárra vonatkozóan - tájékoztatta az MTI-t kedden a bukaresti magyar konzulátus.

Hodicska Tibor főkonzul elmondta: a konzulátus felvette a kapcsolatot a román határrendőrséggel, azzal a kérdéssel fordulva e szervhez, hogy az említett magyar állampolgárok hazautazhatnak-e a jelen körülmények között, avagy ehhez szükségük van valamilyen egészségügyi igazolásra. A hatóságok azt felelték, hogy az érintett személyek bármikor hazautazhatnak.

A bukaresti konzulátus korábban megerősítette azt a hírt, hogy négy magyar állampolgár karanténba került Tulcea megyében a madárinfluenza gyanúja miatt hozott intézkedések keretében. Hétfőn e személyek maguk jelentkeztek telefonon a konzulátuson, mert egyiküknek gyógyszerre volt szüksége. Magyarországon a hozzátartozók a Külügyminisztériumon keresztül küldték volna ki az orvosságot, amelyet a bukaresti magyar nagykövetség továbbított volna a rászorulónak. A szabad elutazás lehetősége miatt e gyógyszerprobléma is megoldódott - mondta a főkonzul.

hirado

2005.10.11. 18:32

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek