
Nem tartja szerencsésnek Sólyom László az ombudsmani jogvédelem egy személyre koncentrálását, szerinte értelmet kellene adni a helyettes ombudsmani pozíciónak is.
Bajnak nevezte Sólyom László volt államfő hogy az alkotmányt végrehajtó kétharmados, sarkalatos törvény javaslata még az alkotmány szándékánál is jobban szűkítené a megmaradó ombudsmanok lehetőségeit. Az egykori köztársasági elnök az országgyűlési biztosok által alapított Justitia Regnorum Fundamentum-díj átvétele után, az ombudsmani hivatal átalakítása kapcsán nyilatkozott az MTI-nek.
Sólyom László hozzátette, olyan módosító javaslatok elfogadását tartja szükségesnek, amelyekkel az országgyűlési biztosok visszakapnának egy olyan státust, "ahol van értelme a helyettesi pozíciónak is".
A törvényi változások, a jövő év januárjában életbe lépő új alaptörvény értelmében az eddigi szakombudsmanok – akiket kétharmados többséggel, miniszteri jogállással, hat évre választott meg az Országgyűlés – csak az alapvető jogok biztosának helyetteseként láthatnák el hivatalukat, az adatvédelmi ombudsman hivatalát pedig megszüntetnék. A volt elnök azt hangsúlyozta: a pillanatnyi törvényjavaslat szerint az ombudsmanoknak nincsenek jogaik, holott korábban önálló jogkörük, apparátusuk és megszólalási lehetőségük volt.
Sólyom László megjegyezte, hogy soha nem értette meg az ombudsmani hivatal változtatásának az indokait, és véleménye szerint nem helytálló az az olvasható indok, hogy így hatékonyabb lenne az országgyűlési biztos munkája. A volt köztársasági elnök hozzátette: a kisebbségi jogok védelmének és az adatvédelemnek kell, hogy "legyen egy arca", hiszen az ombudsman az által hat, hogy megjelenik a nyilvánosság előtt és képviseli ezeket az érdekeket. Közlése szerint ezért a szűkítést, az egy személyre koncentrálást nem tartja szerencsésnek.
Sólyom László, aki szerdán Kállai Ernő kisebbségi biztostól vette át az ombudsmani elismerést, beszédében "hatalmas politikai veszteségnek" nevezte az önálló szakombudsmani hivatal megszüntetését. Volt államfőként nemcsak az elismerésért, hanem mindhárom szakombudsman működéséért, a hivatalukban végzett munkájukért is köszönetet mondott. (Mindhárom országgyűlési biztost ő jelölte a posztra.) Sólyom László megjegyezte, hogy a most hivatalban lévő ombudsmanok "pártalkuktól mentesen nyerték el a megbízatást", és ha a hivataluk meg is szűnik, rendkívül hatékony munkájuk nem évül el.
Sólyom László 2005 és 2010 között töltötte be a Magyar Köztársaság elnöki tisztségét, korában, 1990. augusztus 1-jétől 1998. november 24-ig az Alkotmánybíróság első elnöke volt.
hirado
2011.06.30. 10:00