HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Nem változik az állam és az egyház viszonya - sok más igen

t: 164

Nem változik az állam és az egyház viszonya - sok más igen

A húsz éve életben lévő, jelenleg hatályos törvény 100 alapító taghoz köti az egyházak létrehozását, és gyakorlatilag bármelyik bíróságon be lehet jegyeztetni Magyarországon ezeket a felekezeteket vagy egyházi szerveződéseket. Ezért aztán ma igazán nem is tudni, hogy most éppen hány egyház van bejegyezve, hiszen az egyházaknak nyújtott kedvezményt sokan igyekeznek kihasználni. Ezen változtatna most a törvényalkotó - hangzott el az MTV Az Este című műsorában.

Az egyházi törvénytervezetről

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője szerint a törvény túl liberális volt, vagyis egyházalapításra adott lehetőséget azoknak is, akik tulajdonképpen nem egyházi szervezetként működtek, hanem akár gazdasági társulásként, akár valamilyen egyesületi feladatot láttak el.

A javaslatot a kisebbik kormánypárti frakció, a KDNP dolgozta ki. A javaslatban 13 egyház bevett és elismert egyháznak minősül. Nyolccal a kormányzat megállapodást köt, mert jelentős közcélú tevékenységet látnak el. Ezen kívül 23 országos, illetve világvallásokhoz kötődő, és jelentős nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező gyülekezetnek, hitközségnek elismert vallási közösséggé nyilvánítását javasolja.

A kimaradtak is kérhetik a bejegyzésüket, de ehhez több feltételnek meg kell felelni. Például az elsődlegesen vallási tevékenységet folytató egyesületeknek legalább ezer taggal és 20 éve szervezett formában kell működnie.

Szászfalvi László államtitkár elmondta, hogy azért is nagyon fontos lesz tisztába tenni a helyzetet, mert nagyon szeretnék, hogyha a közpénzek jó helyre kerülnének, tehát hiteles közösségekhez, hiteles egyházakhoz vagy vallási közösségekhez.

Az egyházakkal való kapcsolattartásért felelős államtitkár elégedett a kereszténydemokrata frakció javaslatával, benne az egyházi regisztráció szigorításával. Az állam és az egyház viszonyán az új törvény nem változtatna.

A vita folytatódik

Az MSZP szerint a benyújtott törvényjavaslat sérti az állam és az egyház szétválasztásának elvét. Nyakó István, a vallásügyi bizottság MSZP-s tagja szerint furcsa, hogy nem maga az állam nyújt be törvényjavaslatot, hanem négy KDNP-s országgyűlési képviselő, amit stratégiailag elhibázott lépésnek tart. Azt mondta, hogy véleményük szerint az államnak nincs joga, hogy meghatározza számára mi a vallás. Szerintük azt meg lehet fogalmazni, hogy mi nem számít vallási tevékenységnek.

Lukács Tamás, a vallásügyi bizottság KDNP-s tagja elmondta, hogy először 1993-ban nyújtotta be a vallási törvény módosítását, mely nem kapott megfelelő támogatást. Szerinte nagyon sok bajt elkerülhettünk volna az országban, hiszen 300 egyház van Magyarországon, míg Szlovákiában 17, Lengyelországban pedig 105. Úgy gondolja, hogy valakiknek érdeke volt, hogy virágozzék a vallás „biznisz”. Elmondta, hogy azért képviselők nyújtották be a tervezetet, mert régóta dolgoznak rajta és szerinte kellő ismerettel és szakértői háttérrel rendelkeznek.

Szerinte azt a kérdést kellene feltenni, hogy az MSZP a kormányzása alatt miért tűrte el, hogy az irányításuk alatt levő Nemzetbiztonsági Hivatal egy egyházról megállapítsa, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Miért fordult az elő a kormányzásuk alatt, hogy az adatvédelmi biztos megállapítja, hogy több mint 60 ezer ember személyi adatával visszaélt egy egyház és nem történt semmi. Lukács Tamás szerint a helyes kérdés az lenne, hogy az MSZP miért nem nyújtott be törvényjavaslatot.

Nyakó István szerint a javaslatban az egyházak állam előtti egyenlősége is sérül, hiszen több kategóriába sorolják be az egyházakat. Úgy gondolják, hogy nem lehet vallás alapján sem megkülönböztetni a magyar állampolgárokat sem. Fojtatják a vitát és szerintük ezt a törvényjavaslatot vissza kell vonni. Hozzátette, ezzel a javaslattal nem állnak egyedül, a Társaság a Szabadságjogokért szintén ezt a javaslatot fogalmazta meg.

Lukács Tamás elmondta, hogy más szakértői vélemények is léteznek, és alkotmánybírósági határozatok szerint igenis joga van az államnak különbséget tenni az egyházak között. Az Európai gyakorlat is ezt mutatja, hisz ha Svédországban a királyi család tagja kilép az Evangélikus egyházból akkor összes címét rangját elveszíti, mert a svédséghez hozzá tartozik az evangélikusság.

Nyakó István kérdésére, hogy mely egyházakkal, jogvédő szervezetekkel egyeztettek a törvényjavaslat ügyében, Lukács Tamás elmondta: az 1A kategóriában levő egyházak összes szakértőjével és vezető tisztségviselőivel, az 1B és az 1C kategóriába tartozó egyházak mindegyikével, illetve egyetemi tanárokat is meghallgattak.

Nyakó István rendkívül súlyos hibának tartja, hogy ha önkormányzati intézményt vesz át az egyház, akkor megkövetelheti az egyház azokat a hitelveket az ott tanulóktól és dolgozóktól, melyeket az egyház vall. Példának hozta fel Kecel és Zsombót esetét, ahol az iskolában dolgozóknak be kell járni templomba. Lukács István erre reagálva közölte: a teljes igazság az, hogy a tanárnak a templomban zajló évnyitón és évzárón kell részt vennie, ez viszont megkövetelhető.

Nyakó István szerint ezt a törvényi részt biztos, hogy ki kell venni a javaslatból, de úgy érzi, akkor járnak el helyesen, ha visszavonják az egész tervet.

hirado

2011.06.29. 10:48

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek