
Az interneten - a www.birosag.hu honlapon - nyilvánosságra elé került 32 oldalas vélemény "a törvényjavaslat alkotmányellenesnek tűnő rendelkezései" közé sorolja például, hogy egyes ügyekben a legfőbb ügyész döntheti el, mely bíróság az illetékes, s aztán az járhat el. Mint írják, ez a megoldás ellentétes azzal az alkotmányos passzussal, amely szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyét a törvény által felállított független bíróság bírálja el. Az ugyanis olyan bíróságot jelent, amelynek hatáskörét, illetékességét és összetételét törvény határozza meg, nem pedig a legfőbb ügyész.
Az LB büntetőkollégiuma szerint a törvényes bíróhoz való jog megkívánja, hogy bármely bíróság a törvény alapján, előre meghatározott absztrakt szabályok alapján alakuljon meg, de ezt az elvet a javasolt szabályozás megtöri. Azzal, hogy a konkrét ügyben eljáró bíróság illetékességét nem a törvény, hanem a legfőbb ügyész határozza meg, és e döntésének szempontjai még a bírói szervezet és a bíróságok előtt sem ismert, sérül a bírói függetlenség és a bírák egyenlőségének elve is - áll a dokumentumban.
Az LB bírái kifogásolják azt is, hogy a törvényjavaslat szűkíti a nyomozás során hozott egyes határozattípusok elleni panaszjogot.
A törvényjavaslat beiktatja a büntetőeljárási törvénybe a kiemelt jelentőségű ügyek eljárási szabályai elnevezésű fejezetet, ami azonban az LB bírái szerint a különeljárási rendszerbe nem illeszkedik, ugyanakkor megállapít "olyan eljárási szabályokat, amelyek értelme nem világos, az általános eljáráshoz való viszonyuk tisztázatlan, egyes rendelkezéseik az alkotmányos berendezkedésünkkel, ezen belül is kifejezetten a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségeinkkel ellentétesek. A rendelkezések önkényesek, rendszeridegenek, igazolható büntetőeljárási céljuk nincs, nem képeznek koherens összességet, a tisztességes eljáráshoz való, az Alkotmánybíróság által korlátozhatatlannak tekintett alapjogot minden ésszerű ok nélkül sértik."
Összességében a törvényjavaslat a Kiemelt jelentőségű ügyek eljárási szabályai című új büntetőeljárási fejezetére vonatkozóan a kollégiumi vélemény úgy fogalmaz: "kidolgozatlansága, az eljárási törvény dogmatikájával való teljes ellentéte és az egyes részlet-szabályok nyílt alkotmányellenessége miatt véleményünk szerint teljes egészében alkotmányellenes".
A vélemény kitér arra is, hogy a törvényjavaslat a kihirdetését követő napon lép hatályba, rendelkezéseit folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell, ami pedig aggályos lehet az új jogszabály alkalmazására, betartására való felkészülési idő szempontjából is.
Az LB bírái szóvá teszik, hogy a törvényjavaslat a "jogorvoslati jogot gyakorlatilag megfordítja", ugyanis a büntetőeljárási törvény jelenleg a határozatok és az intézkedések ellen általános jogorvoslati jogot biztosít, és a kivételeket sorolja fel, a törvényjavaslat azonban a szabályozás irányát megfordítja, és fő szabály szerint a jogorvoslati jog nem általános, hanem "a törvényben meghatározottak szerint" gyakorolható majd.
A vélemény megállapítja azt is, hogy "a bírói mulasztásnak ügycsoporthoz kötött - bírói egzisztenciát súlyosan érintő - szankcionálása nem a bíró kötelességteljesítésre szorítását szolgálja, hanem kézben tartását. A bíró sorsát, előmenetelét meghatározott ügycsoportba tartozó ügyek elintézéséhez kötni indokolatlan diszkriminációt idézhet elő a bírói karon belül."
A két hete, június 14-én benyújtott törvényjavaslat zárószavazása várhatóan jövő hétfőn lesz a parlamentben. Az LB kollégiumi véleménye a június 14-t követő napokban készült, és sajtóhírek szerint a múlt héten megküldték az igazságügyi tárcának.
hirado
2011.06.29. 10:40