
A T-Mobile beolvasztása után várhatóan a Magyar Telekom többi leányvállalata is erre a sorsra jut majd, Straub Elek, a Magyar Telekom első embere ugyanis nem szereti a kompletten felszerelt, egymással párhuzamosan működő cégeket - írja a Népszabadság. Így a korábban Axeleróként működő T-Online internetszolgáltató, illetve a kábeltelevíziós szolgáltatást nyújtó T-Kábel mellett várhatóan a montenegrói leányvállalatok is beolvadnak majd az anyacégbe.
A T-Mobile már megvan!
A Magyar Telekom-csoport igazgatósága a tavaly közzétett középtávú stratégiának megfelelően tegnap javaslatot tett a T-Mobile Magyarország Rt.-vel való egyesülésre. Az egyesülés után a T-Mobile továbbra is önálló márkaként és üzletágként működne az M-Telekom-csoporton belül.
A menedzsment szerint a beolvasztás kétféle előnnyel is járhat. Kedvező a befektetőknek, hiszen a jelenlegi két cég helyett egyet lehet olcsóbban, gazdaságosabban üzemeltetni, és a Magyar Telekom számításai szerint ez akár évi több tíz milliárd forinttal is javíthatja a cégcsoport pénzügyi teljesítményét. Ugyanakkor az ügyfelek elvárásai is a fúzió felé terelték a cég fejlődését, az előfizetők ugyanis egyre inkább egy kézből szeretnék megkapni a távközlési szolgáltatásokat, a vezetékes és mobil tevékenység harmonizációja pedig új, integrált szolgáltatások bevezetését teszi lehetővé. (Amerikában például tipikus gyakorlat, hogy az előfizető kifizet egy adott mennyiségű percet, s maga dönti el, hogy abból mennyit beszél mobil-, illetve vezetékes telefonon.) Kedvező változást jelenthet az is, hogy az egységes ügyfélkiszolgálás egyszerűbbé teszi az ügyintézést, a vásárlást, a számlakezelést, a műszaki segítségkérést.
Úgy tudni, a Magyar Telekom november eleji közgyűlése dönt a fúzióról, az egész jogi procedúra pedig nagyjából 250 napot vesz majd igénybe. Az egyesülésnek nincs akadálya, mivel a Magyar Telekomnak sikerült megszereznie az anyacég, a Deutsche Telekom meghatározó vezetőinek támogatását, az állami aranyrészvényt képviselő informatikai tárca beleegyezését, s a Gazdasági Versenyhivatal sem vétózza meg a fúziót, hiszen a T-Mobile Magyarország már most is a Magyar Telekom 100 százalékos tulajdona.
Arról nincs egyelőre információ, hogy az egyesülés milyen hatással lesz a dolgozói létszámra a cégeknél, csupán annyi biztos, hogy az említett középtávú stratégia 2006 végére 30 százalékos leépítést irányoz elő.
hirado
2005.10.07. 10:17