
Százezer lakásban indult meg a távfűtés Budapesten a rendkívüli hűvös időjárás miatt.
A budapesti épületek többségének olyan megállapodása van a szolgáltató FŐTÁV Rt.-vel, amelynek értelmében a hőszolgáltatást már az október 15-e előtti, általános fűtési szezont megelőzően is elindíthatják - közölte a cég.
Sturdik Miklós, a cég szóvivője az MTI-nek elmondta: abban a 100 ezer lakásban, ahol az állandó megrendelés során 12 Celsius-fokot jelöltek meg, automatikusan beindították a fűtést. Külön kérésre, vagy 15 Celsius-fok feletti hőmérséklet esetén megszüntetik a meleg-szolgáltatást. Becsléseik alapján egy 50 négyzetméter körüli lakás esetében napi 200 forintos többletkiadással jár a pótfűtés.
Az ilyen, általuk csak temperáló jellegűnek nevezett fűtés nem igényel jelentősebb energiafelhasználást. Más dolog ugyanis a 0-fokos időben 20 fok körülire fűteni a lakásokat, mint 10 fok körüli hőmérsékletnél - mondta.
hirado
2005.09.20. 20:59