
Ugyanezen az árverésen Rippl-Rónai Két fej című grafikája 2640 dollárt ért meg egy gyűjtőnek, Farkasházy Miklós két festménye azonban nem talált gazdára. A magyar képek olyan neves alkotók műveivel szerepeltek együtt a chicagói aukción, mint Francisco de Goya vagy Pablo Picasso.
A vasárnapi aukció számos rekordot megdöntött, közöttük a legdrágábban eladott modern magyar festményét, az árverésen legdrágábban elkelt Rippl-Rónaiét és az Egyesült Államokban legdrágábban elkelt magyar képét is.
Kieselbach Tamás galérista az árverés után úgy nyiltakozott lapunknak: valószínű, hogy a kivételes jelentőségű alkotást magyar, vagy magyar kötődésű gyűjtő vásárolta meg. A kép árverése 50 ezer dolláros kikiáltási árról indult, és hosszú licit után érte el a rekord árat. Lapunk úgy tudja, a kilenc licitálásra jelentkező közül egyetlen sem volt magyar vagy nemzetközi közgyűjtemény.
Az illetékek nélküli összeg - 520 ezer dollár - közel ötszöröse annak az eddigi 105 ezer dolláros rekordnak, amelyet a festő 1998. októberében New Yorkban, a Sotheby's aukciós háznál elárverezett Anella virággal című alkotása elért. Kieselbach Tamás hangsúlyozta ennél magasabb összeget árverésen csak Munkácsy festmény ért el. Ez tehát a modern magyar festészet elismerése is - fűzte hozzá a galériás. Bereczky Lóránt a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója a Népszavának elmodta, a múzeum nem licitált a képre, és nem is tervezte azt. A Galéria nem tesz lépéseket, hogy tájékozódjon, ki a vásárló - ezt hivatalosan nem is teheti - de ha a tulajdonos megkeresi őket, szívesen kiállítják Rippl-Rónai művét. A kép végleges változatát épp a Magyar Nemzeti Galériában őrzik. Művészettörténészek a modern magyar festészet nyitó képének, egyik ikonjának tekintik. A vázlatot - amelyet most Chicagóban árvereztek el, és amelyről csupán a Rippl-Rónaival összefüggő dokumentumokból lehetett tudni - először 1892-ben állította ki a művész a párizsi Palace Gallierában. Azután több kiállításon is szerepelt - többször a végleges változattal együtt - Magyarországon is, mígnem 1906-ban 200 koronáért megvásárolta Mayer Mór. A következő ismert állomás: 1947-ben a mű Bánóczi Dezső gyűjteményébe került az Egyesült Államokba.
népszava
2005.09.20. 13:24