HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Kimaradtak a sajtószabadságról szóló Petőfi-versszakok az állami ünnepségen

t: 114

Kimaradtak a sajtószabadságról szóló Petőfi-versszakok az állami ünnepségen

Tudjuk jól, hogy elkapta a hév Petőfit március 15-én, még másnap is túl hosszú verset írt a történtekről, így le kellett rövidíteni azt a mostani állami ünnepségen. Egy hölgy kezdett bele hirtelen a 15-dik március, 1848-ba a Nemzeti Múzeumnál, de – ahogy azt a figyelőnet észrevette – annyira spórolt az idővel, hogy még a vers címét és a szerzőt sem mondta. Aztán váratlanul kimaradt öt teljes bekezdés, 0:24-nél döccen meg a versmondó. (Az első versszakot elmondta, de az nincs rajta a felvételen.)



A kimaradt részeket most pótolnánk, mert az interneten aztán minden elfér.

Szabad sajtó!... már ezentul
Nem féltelek, nemzetem,
Szívedben a vér megindul,
S éled a félholt tetem.

Ott áll majd a krónikákban
Neved, pesti ifjuság,
A hon a halálórában
Benned lelte orvosát.

Míg az országgyülés ott fenn,
Mint szokása régóta,
Csak beszélt nagy sikeretlen:
Itt megkondult az óra!

Tettre, ifjak, tettre végre,
Verjük le a lakatot,
Mit sajtónkra, e szentségre,
Istentelen kéz rakott.

És ha jő a zsoldos ellen,
Majd bevárjuk, mit teszen;
Inkább szurony a szivekben,
Mint bilincs a kezeken!

A végén lemaradt az utolsó versszak is, ezt nem tudjuk hova tenni, nincs benne szó sajtószabadságról, meg töketlen országgyűlésről, mindössze napóleonozik egyet benne Petőfi. Azért ezt is ide másoljuk.

Egy ilyen nap vezérsége,
S díjazva van az élet...
Napoleon dicsősége,
Teveled sem cserélek!

Pest, 1848. március 16. - 2011. március 15.

index

2011.03.17. 13:58

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek