
Az elszaporodott lopásokra, betörésekre, a „cigányság agresszivitására" panaszkodtak a gyöngyöspataiak a községben szerdán megrendezett falugyűlésen.
A felszólaló falubéliek szerint sokat javult a közbiztonság a településen, amióta a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület járőrszolgálatot teljesít.
Juhász Oszkár, a Jobbik helyi vezetője azt mondta, hogy már több mint ezren írták alá azt az ívet, amelyben kérték, hogy a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület továbbra is lásson el járőrszolgálatot a településen.
Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője kijelentette, azt üzenik valamennyi cigány embernek, hogy a Jobbiktól nem kell félni. Egyben felszólította a becsületes cigány embereket, hogy "álljanak közéjük és rekesszék ki maguk közül a bűnözőket".
A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület márciustól járőröz a 2800 lelkes településen, miután – állításuk szerint – elszaporodó vagyon elleni bűncselekményekről kaptak lakossági bejelentéseket. Ezek elkövetésével a cigányokat vádolják. A Jobbik március 6-án mintegy ezer ember részvételével demonstrációt tartott a településen. Vona Gábor a pártelnök szavai szerint "magyarpárti tüntetés" volt a községben.
hirado
2011.03.17. 10:51